Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Világ

Visegrádiak csúcstalálkozója az EU-alkotmánytervezetről

Prágába érkezett a magyar miniszterelnök szerda délelőtt, hogy részt vegyen a visegrádi csoport csúcstalálkozóján, amelynek témája az
... alkotmány tervezete. Vladimír Spidla cseh, Leszek Miller lengyel, Mikulás Dzurinda szlovák, valamint Medgyessy Péter magyar kormányfő a

Itthon

Októbertől csökken, januártól nő a lakossági gázár

miatt a változás csupán 3,4 százalék lesz - jelentette be a kormányszóvivő. A nagyfogyasztói gázár már az idén október 15-én 16,4
a változás csupán 3,4 százalék lesz - hangsúlyozta Gál J. Zoltán kormányszóvivő a változást bejelentve. Az október 1-jétől életbe lépő

hvg.hu non-base

Fejkendővita: ruhadarab vagy vallási-politikai szimbólum?

A német alkotmánybíróság ítélete alapján egyelőre viselhetik fejkendőjüket oktatás közben a muzulmán tanárnők. A tradicionális-vallási
A német alkotmánybíróság a minap semmisnek nyilvánította a közigazgatási bíróságoknak a "fejkendő-vitában" hozott eddigi ítéleteit, a
... német állampolgárságú Feresta Ludin tanárnő, akit tradicionális fejkendőviselete miatt a baden-württembergi tanügyi hatóság – az
... tanulók körében, a magát németnek valló tanárnő szerint azonban a kendő mindössze vallási és személyi azonosságtudatát fejezi ki

Gazdaság

A német ThyssenKrupp is érdeklődik a Dunaferr iránt

A ThyssenKrupp német acélipari konszern megkérte a Dunaferr magyar acélipari óriás megvételére kiírt pályázat anyagait, s
... a ThyssenKrupp Steel szóvivője úgy nyilatkozott a Financial Times Deutschland (FTD) című német lapnak, hogy "alapvetően érdekel
Holding és az osztrák Voestalpine. A kötelező érvényű vételi ajánlat leadásának határideje december 8. Mint az FTD írta, a magyar
... befektetnie. Az új tulajdonosnak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy nem változtat a foglalkoztatottak számán, ezen kívül a

Gazdaság

MNB: nőtt a fizetési mérleg hiánya

negyedévi 849 millió, illetve az egy évvel korábbi 726 millió euró után, derül ki az Magyar Nemzeti Bank
Az idegenforgalom többlete az idén a második negyedévben 410 millió euró volt, a tavalyi év azonos időszakában 498 millió eurót, az idei első

Világ

Magyar tánccsoport görögországi buszbalesete

Egy magyar néptáncegyüttes huszonhárom tagja sérült meg vasárnap este Görögország északi részén egy buszbalesetben; tizenegy sérültet a
lesodródott az útról. Legutóbb külföldön júliusban történt magyar buszbaleset: Ausztriában, az A2-es déli autópályán egy torlódáshoz
.... Akkor az egyik autó vezetője, valamint egy másik kocsiban utazó kislány sérült meg. A közelmúlt legtöbb halálos áldozattal járó magyar

Itthon

Újhelyi szerint zsarolhatták a rádióelnököt

Újhelyi István szocialista képviselő, az MSZP médiapolitikusa hétfőn sajtótájékoztatón vetette fel: Szadai Károly, a Magyar Rádió
sakkban tartották Kondor Katalint, a Magyar Rádió jelenlegi elnökét. A szocialista Újhelyi szerint Kondornak "éveken keresztül olyan
... a Magyar Rádió budapesti székháza előtt kívánta megtartani, ebben azonban egy húsz-harminc főből álló csoport bekiabálásokkal és

Karrier

Pályakezdők esélyei a munkaerőpiacon

Ha a magyar fiatalok tudása és nyelvismerete nem bővül elég gyorsan a jövőben, akkor fennáll a veszély, hogy az EU-integrációt
felfrissítésére. Hidvégi Péter, a Magyar Pályaválasztási Egyesület elnöke arról szólt, hogy a dél-dunántúli régióban riasztóan

Itthon

Irak: Kuvaitba indultak a magyar katonák

Humanitárius segélyszállítmányért indult vasárnap Hillából Kuvaitba az iraki magyar szállító
A több mint 20 járműből álló, mintegy 60 főnyi magyar konvoj először megy segélyszállítmányért Kuvaitba. 2003. szeptember 3-a óta a
... a mintegy 2000 kilométer hosszú útszakasz összes biztonsági és közlekedési tényezőjét. A Kuvaitba indult magyar konvoj előreláthatólag

Itthon

Saját átvilágítását kéri Kondor Katalin

Nem működtem együtt semmilyen csoportfőnökséggel, a Népszavában megjelent dokumentumot nem írtam alá és sosem láttam, reagált a Magyar
A Magyar Rádió elnöke a Népszava pénteki számában megjelent dokumentumról azt állítja: azt sosem látta. Kondor Katalin igyekezett
... dokumentumot. A lap szerint a fotókópiaként közzétett iratok bizonyítják, hogy a Magyar Rádió Rt. elnöke 1974 februárja és 1983

Itthon

A kormány jóváhagyta a haderőreform terveit

A kormány jóváhagyta a Magyar Honvédséggel kapcsolatos reformelképzeléseket, köztük a tervezett szervezeti változtatásokat, és döntött a
megszűnik a szombathelyi kiképzőközpont is. A tervek szerint 2006-ban a Magyar Honvédség és a szaktárca együttes létszáma 35 ezer
...A kabinet által elfogadott haderőstruktúra biztosítja, hogy "a magyar katona a világ bármely pontján, de mindenekelőtt itthon rövid idő
... százaléka, 2005-ben 1,76 százaléka, 2006-tól pedig tíz éven keresztül 1,81 százaléka lesz. A miniszter közölte, hogy a kormány döntése

Világ

Ráfizet, amiért fizetett

Otthonát és nyugdíját is elveszítheti, mi több, börtönbe kerülhet egy floridai nyugdíjas, amiért tavasszal amerikai dollárt költött
kétszáz dollárért, mivel a közel-keleti országba csak ruhákat és tisztálkodószereket vitt magával. A minisztériumtól később telefonon
... amerikai állampolgár, aki ráfizethet bagdadi útjára, mivel a pénzügyminisztérium szerint általában mindegyik, Irakban „emberpajzsként a
... szerint Fippinger csupán áldozat, s a kormány vele akar példát statuálni. De vajon mire példa a példa?

Kult

Hungaricumok hírességekkel fűszerezve

Tony Curtis tokajit kortyol, fürdőhelyekre látogat. Baumgartner Zsolt száguld a siker felé. Magyar hírességekkel készült
szereti és a Minden lében két kanál sztárja, Tony Curtis történelmi tájainkra kalauzolná el a külföldi nézőt. Jó ötlet-e, hogy

Gazdaság

Tartósan a léc alatt?

Tovább romlott a magyar gazdaság tőkevonzó képessége az idei év első felében – állítják a külföldi szakértők. De vajon mit
tükrözi, persze azért ezek a cégek nem hagyták figyelmen kívül a magyar üzleti környezet romlását sem” – mondta a hvg.hu-nak Matthew
... versenyében” – tette hozzá Sherwood. Szerinte a magyar kormány által meghirdetett bérstop és a jelenlegi adórendszer megváltoztatása
... szempontból akár negatívan is hathat a tagjelöltek tőkevonzó képességére. A csatlakozás pszichológiai hatása valószínűleg pozitív lesz

Itthon

Románia: alkalmazható a kedvezménytörvény

Medgyessy Péter magyar és Adrian Nastase román miniszterelnök a bukaresti Victoria palotában aláírta a kedvezménytörvény módosított
látogatását az aradi Szabadság-szobor kérdésének megoldatlansága miatt, mivel azonban a kedvezménytörvény mintegy másfél millió
...Az aláírási ceremónia után tartott sajtóértekezleten a magyar miniszterelnök megerősítette: valóban felmerült előző este, hogy lemondja
... Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházában folytatta megbeszéléseit a szervezet vezetőivel. A kedden lezajlott

Itthon

AB: nem lehet népszavazást tartani a termőföldről

! mozgalom és a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) által ügydöntő országos népszavazásra bocsátani kívánt kérdések
Mindkét határozat indoklása szerint "mivel a hitelesítésre benyújtott kérdés alapján tartott népszavazás meghiúsítaná a nemzetközi
... kérdésben kívánt ügydöntő országos népszavazást kezdeményezni: "Egyetért-e azzal, hogy jogi személy és jogi személyiség nélküli más szervezet - a
... Állam, a helyi önkormányzatok, a közalapítványok, az egyházi jogi személyek és a Földhitel- és Jelzálogbank kivételével -, valamint nem

Itthon

Két magyar tiszt Lisszabonban

Megakadályozta az országgyűlési határozat módosítását az ellenzék, így két magyar NATO-tiszt Lisszabonból nem utazhat az Afganisztánba
Ferenc honvédelmi miniszter azután, hogy az ellenzék hétfőn megakadályozta az afganisztáni magyar kontingensről szóló határozat
... két magyar tiszt is van, ők pedig a jelenlegi szabályozás értelmében csak az Országgyűlés felhatalmazásával utazhatnak a helyszínre. A
... fölé helyezése nem ritka a magyar politikai életben: a decemberi, külföldi fegyveres erők taszári kiképzése és a februári, NATO-erők

Kefirpolitikával hessegeti a kormány az inflációt

Kefirpolitikával hessegeti a kormány az inflációt

Donald Trump nekimenne az európai fenntarthatósági törvénynek is

Donald Trump nekimenne az európai fenntarthatósági törvénynek is

265 lóerős benzinmotorral gazdagodnak a Volkswagenek

265 lóerős benzinmotorral gazdagodnak a Volkswagenek

Restomodként tért vissza a Maserati kilencvenes évekbeli ritkasága

Restomodként tért vissza a Maserati kilencvenes évekbeli ritkasága

Mérőhálózat felállításával igyekszik megnyugtatni az akkugyárak ellenzőit a debreceni önkormányzat

Mérőhálózat felállításával igyekszik megnyugtatni az akkugyárak ellenzőit a debreceni önkormányzat

„Eldöntöttem, hogy nem fogadok el tőle sem ételt, sem italt” – Barak Dávid arról, milyen volt az ipolysági méregkeverőnek tartott Gyönyör Teréz konyhájában

„Eldöntöttem, hogy nem fogadok el tőle sem ételt, sem italt” – Barak Dávid arról, milyen volt az ipolysági méregkeverőnek tartott Gyönyör Teréz konyhájában

Már az Airbus is vizsgálja, hogyan lehetne „egymás ölébe” ültetni az utasokat a repülőgépeken

Már az Airbus is vizsgálja, hogyan lehetne „egymás ölébe” ültetni az utasokat a repülőgépeken

Megdőlt egy nagy tévhit a mikrohullámú sütőkkel kapcsolatban

Megdőlt egy nagy tévhit a mikrohullámú sütőkkel kapcsolatban

Szijjártó megnyugtatta az oroszokat: a szankciók ellenére is tudunk fizetni a gázért

Szijjártó megnyugtatta az oroszokat: a szankciók ellenére is tudunk fizetni a gázért

A címlapról ajánljuk