#történelem
Deutsch Tamás is igazolja: éppen akkor kell elkezdeni aggódni, amikor a hatalom azzal nyugtat, hogy nincs mitől félni
„Akit ez nem érint, annak nincs mit kérdeznie” – mondta Kocsis Máté az „átláthatósági” törvényjavaslattal kapcsolatos aggodalmakra, és más kormánypárti politikusok is hasonlóan próbálták elmagyarázni, hogy a független sajtó és a civil szervezetek ellehetetlenítését előkészítő jogszabály nem is az, aminek látszik. Legújabban pedig Gulyás Gergely írta le Ruszin-Szendi Romulusz állítólagos letartóztatási szándékáról, hogy „aki betartotta a törvényeket, és nem működött együtt ukrán kémekkel a hazája érdekeivel szemben, annak nincs mitől tartani!”. Ám ha végigtekintünk a magyar történelmen, van okunk összerezzenni, ha ezt az érvelést halljuk.
Nem egészséges nemzeti öntudat, hanem hamis páváskodás lesz a vége – Klaniczay Gábor a kormány emlékezetpolitikájáról
A történészek nyersanyagot szállítanak a politikusoknak, de fel kell szólalniuk, ha üzeneteikben a tényeket eltorzítják – mondja Klaniczay Gábor történész, A múlt, ahogy parancsolja című, május 25-ig látható kiállítás egyik kurátora.
„A mai elit és a volt arisztokraták közt a fő különbség, hogy utóbbiaknak kegyúrként gondoskodniuk kellett az uradalom népéről”
Polgárosultabb, nemzetibb és liberálisabb volt az arisztokrácia, mint korábban gondolták, viszont a Horthy-kor bűne, hogy túlélte önmagát a középkorias elit – erről beszélgettünk új könyvük kapcsán Gyáni Gábor és Szilágyi Adrienn történészekkel.
Rajt hajnal négykor, bukás a kanyarban legelésző tehéncsorda miatt – 100 éve lett kerékpáros nagyhatalom Magyarország
Szerdán rajtol Budapesten a jubileumi Tour de Hongrie, amelynek történetét száz évvel ezelőtt kezdték írni. A körverseny rövid időre a régió egyik legfontosabb amatőr versenyévé vált, profi marketinggel és nagy nevekkel a mezőnyben – amíg a nagy szponzor halála, a pénztelenség és a rémes nemzetközi helyzet véget nem vetett a hőskor ragyogásának.
Így ért véget a II. világháború Magyarországon: felszabadulás helyett zsarnokságok hálójában
Reménykeltőnek tűnt a nyolcvan éve véget ért második világháború után, hogy a fizikai és morális értelemben lerongyolódott Magyarország szakít a régi rendszerrel, és kiépülhet a polgári demokrácia. Ám hamar szembesülni kellett azzal, hogy a szovjet érdekszférába sorolt országban mindez hiú ábránd.
XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?
Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.
Itt vannak a töriérettségi hosszú esszéinek megoldásai
Két téma közül lehetett választani: az egyik a bethleni konszolidáció volt, míg a másik a Rákóczi-szabadságharc.
Orbán ezeréves hagyománnyal megy szembe – a reformkor üzenete
Bár voltak árnyalatnyi különbségek a reformkor nagyjai között, mind azt vallották, hogy csakis a nyugati orientáció az üdvözítő út Magyarország jövőjében.
Két bakival zárult a Hunyadi-sorozat
Romantikus történelmi tévhittel és hat évnyi tévedéssel fejeződött be a nagy magyar történelmi tabló, a Netfilxre is így került fel.
Para-Kovács Imre: Elcsesztük ezt rendesen
Magyarország immunis a változásra, akik azt hitették el magukkal, hogy ez a föld valaha is kész lesz, valaha is normális ország lesz, délibábot kergetnek, szimpatikus álmodozók. Vélemény.
A kommunizmus ellen vetették be, brutális kínzási módszerekkel hozták hírbe – mit kell tudni a USAID-ről, amit nyom nélkül törölnek el Trumpék?
Súlyosan érinti segélyprogramjainak kedvezményezettjeit a USAID beszántása, miközben az amerikai kormányügynökség működésében mindig vegyült a politikai szándék a segíteni akarással. A USAID fordulatos történetébe belefért a Kennedy-féle idealizmus és a CIA-vel való együttműködés, de „kirívó ostobaságok” is.
Péterfy Gergely: Részeg paprikajancsik mindig kukorékolnak az ablak alatt, hátha sikerül őket végre kikosarazni
Az én hetem című sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Péterfy Gergelynek most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: hídemberek, lemondatlan, piaszponzor, kontárchat, kikosaraz.
Hiába próbálták lebeszélni róla – így született a Hitler-bajusz
Mi okozta a XIX. század nagy szakállrobbanását? Mi az a császárbajusz, és miért viselt ilyet Hitler? Miért rövidült egyre a divatdiktátor-hajlamokkal is rendelkező Führer pamacsa? Náci dolog-e a Hitler-bajusz? Arcszőrzet-történeti áttekintőnk következik.
Spiró György: A vallásos vadállat, aki rettegésében mindent tönkretesz
Ha nem volnánk a vakhitre genetikailag előkészítve, a diktatúrákat nem lehetne létrehozni. Miért ne alakulhatna át császársággá a királyságból lett köztársaság, mint Rómában? Spiró György író esszéjében történelmi analógiákkal fest sötét képet a jelenkorról.
„Amíg a zsidók filmkritikát írhatnak, addig nekem nem lehet sikerem” – Leni Riefenstahl, a tehetséges szolgálólány megható meséje
Egy nő, aki szerette a nácikat, meg nem is – dokumentumfilm készült Leni Riefenstahl eddig ismeretlen archívumából. A német film nácikkal különös kapcsolatot ápoló nagyasszonya fénnyel és árnyékkal dolgozott, és különös tehetséggel mosta egybe a kettőt.
„Sexuális erotománia folytán beállt aggkori elmegyengeség” miatt vették volna gyámság alá a szerelmes Jókai Mórt
„Végre is az ember akkor nyúl a mézhez, amikor vágyik rá. Teljesen a Jókai magándolga az, amelyhez senkinek semmi köze” – írta Mikszáth Kálmán a kétszáz éve született Jókai Mór kései házasságáról. Ma sem tudni, érdekből vagy szerelemből ment-e hozzá egy húszéves színinövendék a nála 54 esztendővel idősebb, tekintélyes íróhoz. A frigyből országos botrány kerekedett, de még súlyosabb megaláztatás várt később az özvegyre, Nagy Bellára, akit zsidó származása miatt is támadtak.
Telegraph: Négy hónap alatt térdre tudnák kényszeríteni a Kremlt egy blokáddal
Történelmi felvilágosítást adott az amerikai elnöknek a Daily Telegraph szakújságírója, és Európát is kioktatta arról, hogyan lehetne gyorsan lezárni háborút.
46 vár mellett halad el a legújabb magyar kisvasút – felpattantunk rá
A Velencei-tó partjának közelében található Magyarország legújabb kisvasútja, ami mellett nemcsak megannyi apró vár, hanem egy Áprád-kori település skanzenje és templomkert is található.
Wesselényi megmentette, Petőfi kigúnyolta – Laborfalvi Róza még a halála után is szálka volt a Jókai-imádók szemében
Petőfi Sándort, az író barátját annyira feldúlta a küszöbön álló házasság híre, hogy elrohant az eljegyzési ebédjükről. Sőt még az évtizedekkel későbbi, Mikszáth-féle Jókai-életrajzban is az volt a narratíva, hogy a Nemzeti Színház vezető tragikája, „a hervadó nő” számító módon behálózta a nála fiatalabb, tapasztalatlan írót, aki még csak nem is az első férfi volt az életében. Hogy ez mennyire volt igaz vagy sem, kiderül Szécsi Noémi Jókai és a nők című könyvéből, amely az író születésének 200. évfordulója alkalmából jelent meg.

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben
Komoly átalakulás jön. Vajon kik lehetnek a folyamat nyertesei?
Lengyel Tamás a Fülkében: Összetartozunk, ez az országunk, együtt csináljuk ezt az egészet
A kommentek hatnak az emberre.
Új magasságokban a kormányzati sikerkommunikáció: harmadik éve dicsekednek ugyanazzal a fejlesztéssel
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Egy belső sávban „ragadt” autóst büntettek a rendőrök – videó
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Balogh Gábor az öttusasikerekről: „Ezekben az eredményekben sem a szövetség, sem én nem fogunk díszelegni”
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.