Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

Állami tulajdonban a Budapest Sportaréna

A Rendezvénycsarnok Rt., a Budapest Sportaréna tulajdonosa 100 százalékban állami tulajdonba került, a részvénytársaság közgyűlésének
és az alapszerződésre vonatkozó kötelezettségeket. A minisztérium közleménye szerint a Budapest Sportcsarnok újjáépítésére vonatkozó
... a Rendezvénycsarnok Rt. kizárólagos állami tulajdonlása ügyében" - áll a közleményben. A GyISM és a Bouygues az elmúlt héten megváltoztatták a

hvg.hu non-base

Budapest Plage: nem adott építési engedélyt az önkormányzat

A XIII. kerületi Önkormányzat építési osztálya még nem adta ki a Budapest Plage megrendezéséhez szükséges építési engedélyt, és úgy
a hozzájárulását – tette hozzá Gellért. A Budapest Plage-t rendező cég ügyvezetője, Bér Beatrix hétfőn azt jelentette be, hogy

Itthon

Közlekedési káosztól tartanak a Budapest Plage bírálói

A Budapest Plage rendezői megkapták a programsorozathoz szükséges engedélyeket, így az eredetileg tervezett időpontban, augusztus 6-án
tájékoztatta a társaságot arról, hogy hozzájárul a programsorozat megtartásához. Kerületi önkormányzati tisztviselők korábban bírálták a

Itthon

Nem lesz autóforgalom a Lánchídon júliustól augusztus 20-ig

Budapest közlekedésében várhatóan nem okoz majd fennakadást, hogy júliustól augusztus 20-ig hétvégenként, szombat-vasárnap kísérleti
csúcsszezonban, és az iskolai szünet idején, „gyalogoshidat" létesítsenek Pest és Buda között, s Budapest legfontosabb történelmi

Itthon

A kormány nemet mondott a 2012-es olimpiára

A kormány nem tud pénzügyi garanciát adni a 2012-es olimpia megvalósításához Budapest számára, nem állnak rendelkezésre a szükséges
... - közölte Gál J. Zoltán kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követően. Amennyiben a kormány és Budapest nem pártfogolja az olimpia
...-elnök sajtótitkára. Budapest mellett eddig Lipcse, Moszkva, Párizs, New York, Toronto, Isztambul, Madrid, Havanna, az indiai Haidarábád
a szerdai sajtótájékoztatón Gál J. Zoltán. A kormányszóvivő kijelentette: Magyarország és Budapest 2012-ben nem tud olimpiát rendezni
.... Amennyiben a kormány és Budapest nem pártfogolja az olimpia megrendezését, úgy a Magyar Olimpiai Bizottság sem támogatja azt
... - emlékeztette a hvg.hu-t a MOB korábban is hangoztatott álláspontjára Kiss Antal, Schmitt Pál MOB-elnök sajtótitkára. Budapest mellett

Kult

Vargas Llosa ugyanúgy, élőben

Mario Vargas Llosa. A Budapest Nagydíjjal kitüntetett perui író, aki állítása szerint nem betegedett bele abba, hogy évek óta

Itthon

Versenybe száll-e Budapest a 2012-es olimpia rendezéséért?

Németország Lipcse mellett döntött, Magyarország tanácstalan, pályázzon-e Budapest. A megvalósíthatósági tanulmány szerint a rendezvény
.... július 15-ig kell megerősítenie Budapest nevezését, a kormány várhatóan május közepén dönt. Ön szerint
Így már az is kellemes kompromisszum lenne, ha Budapest a 2016-os, 2020-as, netán a 2024-es olimpiát pályázná meg - immár
... kormányzati nyilatkozatok hangzottak el arról, hogy 2012 helyett inkább 2016-ra volna célszerű koncentrálni. Ma sem Budapest, sem az

Gazdaság

A Budapest Bank megvenné a Postabankot

Ha az ÁPV Rt. lehetőséget ad a Postabank átvilágítására, a Budapest Bank minél előbb átnézi a hitelintézetet, majd rövid időn belül
A Budapest Banknál már komoly számításokat végeznek a tekintetben, hogy a Postabank megvétele után a két bank egyesített erejével milyen
... foglalhatnak el a magyar bankpiacon - közölte Richard Pelli, a Budapest Bank vezérigazgatója, aki szerint a Postabank olyan
... stratégiai fejlesztése a Budapest Banknak is hosszú távú érdeke. A BB ugyanis kiemelten kezeli a lakosság és a kis- és

Kult

Paul McCartney Budapestre jön

zenekar énekese, szerzője és basszusgitárosa - négytagú jelenlegi együttesével - a Budapest Sportarénában lép

Világ

Átadták a Budapest Sportarénát

A Budapest Sportaréna csütörtöki átadása előtt a Fidesz kifogásolta, hogy csak egy szűk, kiválasztott kör vesz részt az ünnepségen. A

Száznál is több dolgozóját építi le Egerben az autóipari beszállító

Száznál is több dolgozóját építi le Egerben az autóipari beszállító

Trump újabb vámot lengetett be, amely Kanadának fájhat a legjobban

Trump újabb vámot lengetett be, amely Kanadának fájhat a legjobban

Tarr Béla: A magyar film él és van jövője

Tarr Béla: A magyar film él és van jövője

Depressziódiétával és fizikai antidepresszánssal a lelkünkért

Depressziódiétával és fizikai antidepresszánssal a lelkünkért

Publicus: A magyarok fele szerint igazak a Rogán Antalt ért amerikai korrupciós vádak

Publicus: A magyarok fele szerint igazak a Rogán Antalt ért amerikai korrupciós vádak

Lehallgatott telefonbeszélgetés: az olasz miniszterelnököt támadja a szicíliai maffia

Lehallgatott telefonbeszélgetés: az olasz miniszterelnököt támadja a szicíliai maffia

Trump rendeletben hozza vissza a műanyag szívószálakat, mert a papírból készültek szerinte „felrobbannak”

Trump rendeletben hozza vissza a műanyag szívószálakat, mert a papírból készültek szerinte „felrobbannak”

Miért finomabb a mozis popcorn, mint a házi?

Miért finomabb a mozis popcorn, mint a házi?

Gyógyíthatatlan beteg volt a kisfiú, akivel az anyja a vonat elé lépett Ménfőcsanaknál

Gyógyíthatatlan beteg volt a kisfiú, akivel az anyja a vonat elé lépett Ménfőcsanaknál

A címlapról ajánljuk