Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

Brókerbotrány: több bank is gyanúba került?

mert a Pannonplast-ügyben kezdett PSZÁF-vizsgálat szerint több mint 6 milliárd forint jutott el két szíriai állampolgár magyarországi
tettek feljelentést már jó néhány nappal korábban, és ez szerinte három pénzintézetet érint: az Inter-Európa Bankot, az OTP-t és a
... az esetekre a Pannonplast-vizsgálat tapasztalatai alapján jutottunk, aminek következményeként cél- illetve átfogó vizsgálatot végeztünk a K and H
... nyilatkozatokra. "A Magyarországi Volksbank Rt. ügynökeit rendszeresen ellenőrzi, és minden olyan esetben, ahol a bank jogszabályba

Gazdaság

Változatlan alapkamat, emelkedő inflációs prognózis

Változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 9,5 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa hétfői ülésén
.... A központi bank ugyanakkor megemelte idei és jövő évre szóló inflációs prognózisát; a jegybankelnök szerint a változtatás "nem
a megemelt prognózis 0,7 százalékponttal, a jövő évi hasonló maximumot pedig 1,3 százalékponttal haladja meg. A Magyar Nemzeti Bank
... adódik. A Pénzügyminisztérium ettől függetlenül támogatja a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáját, mivel annak sikeressége a

Gazdaság

Hat százalékos évi inflációval számol a DrKW

a pékáruk árának emelése miatt - állapította meg a Dresdner Kleinwort Wasserstein (DrKW) befektetési bank. A DrKW jelenleg 6,1
szintet. Az adat lényegében megegyezik a DrKW 4,6 százalékos várakozásával. A bank elemzése azonban arra int, hogy bár a júliusi adat
... is bármikor várható az aszály hatásának piaci árakba történo begyuruzésével. Mindezek miatt valószínű, hogy a központi bank ez évre
..., hogy a pénzügyi szigor enyhítésére csak kevés mozgástér marad - véli a befektetési bank elemzése. (MTI)

Gazdaság

A MOL terjeszkedése: játék határok nélkül?

stratégiai igazgatója. A nemzeti olajvállalaton kívül csupán néhány cég - főképp az OTP Bank Rt. és a Matáv Rt. - volt képes nagyértékű
költségeit Áldott szerint a MOL részben saját tőkéjéből, részben pedig abból a 750 millió eurós banki hitelből kívánja fedezni, amelyet

Gazdaság

Konzumbank: kihirdették a privatizációs tendert

százalékos részvénycsomagjának és a bank irodaházaként működő Tüköry-Center eladására. Az ÁPV stratégiai befektetők ajánlatait várja, a
Az ÁPV a Konzumbank jelenlegi tulajdonosainak nevében hirdette meg az eladást. A Magyar Fejlesztési Bank Rt. (MFB) a Konzumbank
... Rt.-nél. Az ajánlatot tevő befektetőknek augusztus 11-től október 3-ig van lehetőségük a bankra, az üzletrészekre és az ingatlanra

Itthon

K and H: újabb feljelentés pénzmosás miatt

A K and H Bank, mint a K and H Equities magyar tulajdonosa kedden újabb büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes vagy tettesek ellen
H brókercégénél - a bank szerint - Kulcsár Attila ügyfelei voltak. A hamis megbízások, illetve a hamis értékpapír adásvételi
...-shore cégeken keresztül teljesített átutalások felvetik a pénzmosás lehetőségét, állítja a bank. Ezzel párhuzamosan a K and H

Karrier

Újabb vezető távozik a K and H-tól

Közös megegyezéssel megszűnik a K and H vállalati és befektetési banki üzletágát vezető Zarnóczi Tibor munkaviszonya. A pénzintézet és
együttműködést nem teszi lehetővé" - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben. A jövőben a vállalati és befektetési banki üzletág
... divízió John Hollows megbízott vezérigazgató közvetlen irányítása alá tartozik. A bank igazgatósága hétfői ülésén elfogadta Rejtő E
... vezérigazgató lemondását, s a bank élére megbízott vezérigazgatóként kinevezte John Hollows-t, illetve a kinevezést a Pénzügyi

Gazdaság

Megbízott vezér a K and H Bank élén, folyik a belső vizsgálat

A K and H Bank igazgatósága hétfői ülésén elfogadta Rejtő E. Tibor vezérigazgató és Ludo Jacobs vezérigazgató-helyettes lemondását és a
... megbízott vezérigazgatóként John Hollows-t nevezte ki. A bank határozatlan időre kötött szerződést Hollows-zal és tovább keresi a K and
csalási ügyben - erősítette meg a sajtóosztály. Bár a bank a brókercég további munkavállalóinak büntetőjogi felelősségéről nem tett
..., bejelentette, hogy indokolt esetben elbocsátások várhatók a brókercégnél. A bank szerint az Equities tulajdonosai a jövőben tovább
... eredményeként a brókercég tízmilliárd forintos kárigénnyel szembesülhet ügyfelei részéről. A bank, amely csupán a brókercég 49,9

Gazdaság

Nem változott a jegybanki alapkamat

A Monetáris Tanács hétfői ülésén változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 9,5 százalékos szintjét - jelentette be a Magyar Nemzeti
szerint a központi bank kamat- és árfolyam-politikájával arra törekszik, hogy az egyszeri árszínvonal-emelkedés ne vezessen az

Itthon

Kulcsár Attilának állandó MeH-belépője volt

képviselte a pénzintézetet hivatalosan. A Fidesz szerint a K and H Bank brókercégének botránya mára elérte a kormányt
hivatali belépőket, illetve azok kiadásának. A belépőt kiadó Kodela László közölte: Kulcsár Attila nem brókerként jutott az igazolványhoz, azt a
... ügyvezetőjeként, hivatalos minőségben kérte. A belépőt 2002 júliusában kapta meg. "Kulcsár Attila, mint az ország második legnagyobb
... képviselte bankját több olyan tárgyaláson, amelyen az állam különböző intézményeinek képviselői is részt vettek" - mondta a volt

Gazdaság

PSZÁF: részleges felfüggesztés a K and H Equities Rt.-nek

pénteken. Közben a K and H Bank megállapodást kötött egy, a K and H bankcsoporton kívüli brókercéggel, hogy a K and H Equities
... idejére ezen a brókercégen keresztül teljesíti a bank az ügyfelek által adott tőzsdei
hazai bróker volt a börze azonnali piacán, több mint 263 milliárd forintos forgalommal. A K and H Bank időközben bejelentette, hogy
... teljesíti a bank az ügyfelek által adott tőzsdei megbízásokat. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a PSZÁF-döntést követően pénteken közölte

Gazdaság

Az EKB támogatja Trichet elnöki posztra történő jelölését

Az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának "nincsen ellenvetése Jean-Claude Trichet-nek a bank elnökévé történő
Az EKB vezető testülete formális jóváhagyásában méltatta Trichet pénzügyi -és bankügyekben szerzett tapasztalatait, elismertségét. A
... pénzügyminiszterek e hónap elején tett ajánlatát fogadta el és adta áldását ahhoz, hogy a francia központi bank volt kormányzója
... második legfontosabb központi bankjának élére. Trichet-nek ezek után még meg kell szereznie az Európai Parlament és az EU tagállamok

Gazdaság

Még 150 millió euró hitelt vesz fel a Mol

Újabb, ezúttal 150 millió eurós hitel felvételéről írt alá szerződést a Mol Rt. hétfőn az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal
nélkül nyújtott kereskedelmi banki hitele, valamint a legnagyobb önálló EBRD-kötelezettségvállalás a természeti erőforrások szektorában

Gazdaság

OTP: bolgár versenyhivatali engedély a DSK-tranzakcióra

A bolgár versenyhivatal csütörtökön engedélyezte az OTP Bank Rt. tulajdonszerzését a DSK Bankban, Bulgária második
már korábban megadta a felvásárlásról szóló engedélyt, s azt már el is juttatta a Bolgár Nemzeti Bankhoz. A bulgáriai akvizíció
... illetékesek a legsikeresebb privatizációs ügyletnek minősítették nyilatkozataikban. Az OTP Bank 311 millió eurót fizet a Nép

Gazdaság

Adják a bankot

öt kérő a hírek szerint akár rekordösszeget is ajánlhat a pénzintézetért. Elemzők szerint a két másik eladásra váró állami bank, a
.... és a Földhitel- és Jelzálogbank Rt. (FHB) is nagy érdeklődésre számíthat a befektetők részéről. De mi lehet a korábban több százmilliárd forintnyi
A OTP Bank Rt.-n kívül két osztrák pénzintézet, az Erste Bank és a HVB Bank, valamint az amerikai tulajdonú
.... "Az állam által a Postabankba öntött százmilliárdokat valószínűleg nem hozhatja be a privatizáció, de talán fontosabb, hogy véget érhet a
... csak akvizíciókon keresztül növekedni képes kereskedelmi bankok számára. Szintén vonzó a befektetők számára a Postabanknál kisebb, de

Itthon

A cinizmus hava

Libéria tiszteletbeli konzulja azért választotta sofőrjének a K and H Equities sikkasztással vádolt brókerét, mert ő volt a bankban az

Gazdaság

Monetáris Tanács: előnyökkel jár az euró bevezetése

szerint az infláció ugyan az elmúlt években számottevően csökkent, de az elért eredmények még törékenyek. A német központi bank nem ért
A német központi bank, a Bundesbank jelentése szerint gazdaságilag ésszerűbb lenne, ha az EU-hoz csatlakozó tíz ország a
.... A német központi bank ajánlása ellentétben áll egyes országok, köztük Magyarország céljával, miszerint az ország a csatlakozással
... lépne be az ERM-2-es rendszerbe, majd 2008 január 1-től csatlakozna az euróövezethez. Ezzel szemben a cseh központi bank a múlt héten

Itthon

Kulcsár-ügy: vizsgálat a tiszteletbeli konzulátusoknál

felülvizsgálatát - tájékoztatott Tóth Tamás külügyi szóvivő vasárnap. Lapértesülések szerint Kulcsár Attila, a K and H bank
A Népszabadság információja szerint Kulcsár Attila, a K and H bank brókerházánál történt sikkasztás gyanúsítottja évekkel ezelőtt

Magyar ikerpár halála: a skót rendőrség szerint kizárható az idegenkezűség

Magyar ikerpár halála: a skót rendőrség szerint kizárható az idegenkezűség

Közel 800 lóerős masztodon lett az Audi RS Q8 Legacy Edition

Közel 800 lóerős masztodon lett az Audi RS Q8 Legacy Edition

Óriási beruházási programot hirdetett a lengyel miniszterelnök

Óriási beruházási programot hirdetett a lengyel miniszterelnök

Szereti a teát? És a hot-dogot? Csurig lehetnek veszélyes vegyi anyagokkal

Szereti a teát? És a hot-dogot? Csurig lehetnek veszélyes vegyi anyagokkal

Kiadtak egy listát 5 dologról, melyek még idén várhatók

Kiadtak egy listát 5 dologról, melyek még idén várhatók

Náci őrjöngésbe kezdett Kanye West, horogkeresztes pólót is bemutatott

Náci őrjöngésbe kezdett Kanye West, horogkeresztes pólót is bemutatott

20 milliárdnyi áfát szippanthatott ki csöves céghálón keresztül két gázos vállalkozó

20 milliárdnyi áfát szippanthatott ki csöves céghálón keresztül két gázos vállalkozó

56 éves pajtalelettől a legújabb villanyosig: Ford Caprikat teszteltünk

56 éves pajtalelettől a legújabb villanyosig: Ford Caprikat teszteltünk

„Ha nem mozgunk, a csontjaink elporladnak, az izmaink leépülnek, és renyhül a bélrendszerünk”

„Ha nem mozgunk, a csontjaink elporladnak, az izmaink leépülnek, és renyhül a bélrendszerünk”

A címlapról ajánljuk