Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Gazdaság

Változatlan alapkamat, emelkedő inflációs prognózis

Változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 9,5 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa hétfői ülésén
a megemelt prognózis 0,7 százalékponttal, a jövő évi hasonló maximumot pedig 1,3 százalékponttal haladja meg. A Magyar Nemzeti Bank
... adódik. A Pénzügyminisztérium ettől függetlenül támogatja a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáját, mivel annak sikeressége a

Kult

Meghalt Szász Endre festőművész

A Munkácsy Mihály-díjas művészt életének 78. évében, a mosdósi szívkórházban hétfőn érte a halál. Szász Endre húszéves kanadai és amerikai emigráció
pedig elsősorban festményeket készített. 1970-ől húsz éven át Torontóban, illetve Los Angelesben élt és szerzett hírnevet magának
... Porcelángyár stúdiójának megalapításában, ám törekvése nem járt sikerrel. Ezt követően Sopronba, majd Somogy megyébe költözött, az utóbbi években
... Orleans-ban is. Munkásságát a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztje kitüntetéssel, Munkácsy Mihály-díjjal is elismerték. (MTI)

Világ

Az Irakba tartó magyar katonák megérkeztek Kuvaitba

Megérkezett hétfő hajnalban Kuvaitba az iraki magyar szállítókontingens főerőinek 177 katonája. A főerők további mintegy 50 katonája a
repülőgéppel szállították a taszári bázisról Kuvaitba. A magyar katonák Kuvaitban bevárják a korábban hajón útnak indított technikai
..., hogy nincs késés az iraki magyar logisztikai kontingens főerejének kiszállításában. A magyar békefenntartó misszió
... hét péntekig ki fog érni Irakba. Közben a magyar előkészítő egység vasárnap üzembe helyezte azt a nagy teljesítményű víztisztító

hvg.hu non-base

Csollány Szilveszter befejezi sportolói pályafutását

Minden idők egyik leggyengébb eredményét produkálta a magyar férfi tornász-válogatott az anaheimi világbajnokságon, és Gál Róbert
pályafutását. A teljes, azaz hatfős olimpiai szerepléshez az együttesnek a legjobb 12 között kellett volna végeznie, míg a 13-18. hely
... jogot érne. A vasárnapi selejtezőben azonban csupán egy-két magyar versenyző gyakorlata ütötte meg a nemzetközi élvonal szintjét. Ezek
... tízbe kerülni, és ilyen rangsorolás szerint Gál az ötödik lett. A csapatselejtező nem csak a magyaroknak volt csalódás. A címvédő

Itthon

Román-magyar csúcs előtt közös vadászat

Magyarországi vadászaton vett részt vasárnap Adrian Nastase román kormányfő Medgyessy Péter magyar miniszterelnök meghívására - közölte
Despina Neagoe elmondta, hogy a vadászaton több magyarországi és külföldi politikus, bankár vett részt. A román és magyar miniszterelnök
..., s a két kormányfő akkor írja alá a módosított kedvezménytörvény romániai alkalmazásáról született magyar-román kétoldalú

Itthon

BRFK: több százmilliós hűtlen kezelés a Magyar Postánál

A rendőrség a Magyar Posta Rt.-vel (MP) kapcsolatban két ügyben is folytat nyomozást, de a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) eddig
hatáskörüket, amivel súlyos, milliárdos veszteséget okoztak az állami cégnek. A BRFK a Magyar Postával kapcsolatban különböző épületek
... is tartottak. A feljelentést még a múlt évben tette a Magyar Posta Rt. régi vezetése, az új pedig több alkalommal feljelentést tett

Kult

Interaktív David Bowie-koncert

Európa több pontján - a helyi mozikban. Sőt a koncertbe kérésekkel és kérdésekkel bele is kapcsolódhatnak. A net-technológiával évek óta kísérletező

Kult

A Rengeteg a magyar Oscar-jelölt

Magyarország Fliegauf Benedek Rengeteg című játékfilmjét nevezi a 2004. évi Oscar-díjra a legjobb nem angol nyelvű film kategóriájában
választják ki azt az öt művet, amelyek a legjobb idegen nyelvű filmnek járó arany szoborért versenyre kelhetnek. A magyar
...A Rengeteg az idén januárban megrendezett 34. Magyar Filmszemle külföldi kritikusok által kiosztandó Gene Moskowitz-díját nyerte el
... el. A Rengeteget a Berlinale Fiatal Filmeseinek Fórumán Wolfgang Staudte-díjjal tüntette ki a nemzetközi zsűri, a film más

Gazdaság

A MOL terjeszkedése: játék határok nélkül?

hálózatának fejlesztésével folytatja külföldi terjeszkedését a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Rt. - mondta a hvg.hu-nak adott
vagy pedig zöldmezős beruházás keretében fejlesztené benzinkút-hálózatát. A lengyel piac teljes lefedésének nagy költségei és
... szerint egyelőre csak a déli régiókban és főképp a kisebb költséggel járó franchise rendszerben terjeszkedne a magyar cég. Bár
... költ összesen a magyar olajtársaság a szlovákiai és horvátországi terjeszkedésére. Az INA 25 százalék plusz egy szavazatnyi

Gazdaság

Elérhetetlen focitávlatok

szerint az első osztályú klubok összbevétele Európában a 2001/2002-es szezonban elérte a 7,1 milliárd eurót (megközelítőleg 1,9 billió Ft). Ön
1,7 milliárd euró) és Németország (1 milliárd euró) könyvelhette el, Franciaország bevétele stagnált, Olaszországé viszont 2
... szerződései következtében - a korábbi első Olaszországot megelőzve - a műsorközvetítési bevételeket tekintve is az élre ugrott. Dan
... továbbra sem vevők, s már a közszolgálati csatorna is csak egyre kevesebb pénzért. Tavaly a Magyar Televízió 750 millió forintos

Itthon

Kulcsár figyelmeztette ügyfeleit pénzük kimenekítésére

a pénzüket más brókercéghez - közölte ügyfelei beszámolója alapján Magyar György ügyvéd
van – mondta az ügyvéd, aki öt kárvallott képviseletét látja el. Magyar György tájékoztatása szerint ügyfelei furcsának találták, hogy
..., együtt nevetünk, de most szeretnék, ha csak Kulcsár Attilának kellene sírnia" – fogalmazott. Magyar György tájékoztatása szerint az öt
... tudott: „Felvetődött a kérdés bennük: társtettessé váltak-e maguk is, felelősségre lehet-e bármi miatt vonni őket?" Magyar György az

Itthon

Kettős állampolgárság: heteken belül végleges állásfoglalás a külügy részéről

államtitkára vasárnap. Mádl Ferenc köztársasági elnök szombati nyilatkozatában a kettős állampolgárság ügyét a magyarság rendkívül
és letelepedni nem kívánó polgároknak - mondta el Bársony András. Öt vajdasági magyar párt és mozgalom nemrégiben közös levélben kérte
..., akik ezt igénylik, megkaphassák a kettős állampolgárságot. Az államfő szombati nyilatkozatában a kettős állampolgárság ügyét a
... a vajdasági magyarok levele. Bársony András a Külügyminisztériumban készülő elemzés kapcsán vasárnap elmondta: a külügyi tárca

Itthon

"Ha kiskorú gyereked van, le kell tagadni"

összefoglalója az augusztus 9-ei számban megjelent.) A hvg.hu Szemle rovata a teljes anyag közzététele mellett döntött, abban a
a következő 3 évben szándékoznak gyereket szülni, a másik fele olyanokból, akiknek van ugyan gyerekük, de nem annyi, amennyit elvben
... és emocionális háttere van annak a statisztikai ténynek, hogy a gyerekvállalási kedv nem elegendő a népesség létszámának fenntartásához sem, „fogy a
... úgy, hogy erkölcsi kötelességük volna a magyar népesség fennmaradását, netán gyarapodását biztosító számú gyereket vállalni. A

hvg.hu non-base

Labdarúgás: az MLSZ pontlevonással büntette az FTC-t

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége csütörtökön úgy döntött a Ferencváros által benyújtott fellebbviteli ügyben, hogy hat pont
Az elnökség jóváhagyta a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága által a klubra kiszabott 40 millió forintos pénzbüntetést. Az MLSZ
.... vezérigazgatója továbbra is kijár a Ferencváros mérkőzéseire - mint tette azt a 2. fordulóban a Videoton ellen -, akkor az egyesület

Orosz jelentések szerint újabb ukrán dróntámadás érte Moszkvát

Orosz jelentések szerint újabb ukrán dróntámadás érte Moszkvát

Az amerikai fotográfia csúcsát jelentő nevek ikonikus munkái Budapesten – autómámor Pálfi Györggyel

Az amerikai fotográfia csúcsát jelentő nevek ikonikus munkái Budapesten – autómámor Pálfi Györggyel

Fekete-Győr kezdeményezi, hogy a Momentum ne induljon a választásokon

Fekete-Győr kezdeményezi, hogy a Momentum ne induljon a választásokon

Orbán Viktor új operatív törzs létrehozását jelentette be

Orbán Viktor új operatív törzs létrehozását jelentette be

Harminc évig itt élt a török férfi, a hatóságok kiutasították, most pert nyert a magyar állam ellen Strasbourgban

Harminc évig itt élt a török férfi, a hatóságok kiutasították, most pert nyert a magyar állam ellen Strasbourgban

Hogy mi?! Válogatás a 43. Magyar Sajtófotó Pályázat legjobb képeiből

Hogy mi?! Válogatás a 43. Magyar Sajtófotó Pályázat legjobb képeiből

Kimerült az e-autós pályázat kerete, a pályázók több mint fele újabb járműveket is venne

Kimerült az e-autós pályázat kerete, a pályázók több mint fele újabb járműveket is venne

Karintiai vendégszeretet, mediterrán hangulat

Karintiai vendégszeretet, mediterrán hangulat

Orbán elismerte: a Puskás Akadémia sem jár élen a fiatal magyar focisták szerepeltetésében

Orbán elismerte: a Puskás Akadémia sem jár élen a fiatal magyar focisták szerepeltetésében

A címlapról ajánljuk