Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Világ

Putyin: Oroszország jogilag és ténylegesen is egységes lett

katonai és a Csecsenfölddel kapcsolatos témák váltották egymást. Az államfő szerint az elmúlt évek legnagyobb eredménye, hogy
Putyin orosz elnök "Jelentés az ország helyzetéről" című üzenete az iraki háború miatt csúszott hónapokat az elmúlt években
.... A külpolitikát csak érintő beszédre kedvezően reagált a tőzsde is: a moszkvai részvényindex emelkedésbe kezdett a hazai termelők erősítését és 10
... alatt a GDP megduplázását kilátásba helyező elnöki üzenet után. Putyin a decemberi duma- és a jövő évi elnökválasztás felé mutató

Világ

Szlovákia: kétnapos népszavazás az uniós csatlakozásról

Szlovákiában pénteken délután két órától este tízig, szombaton pedig reggel héttől délután kettőig járulhatnak az urnákhoz az emberek
A tíz éve önálló, ötmilliót meghaladó lélekszámú országban ez a hatodik népszavazás; az előző öt voksolás a kellő részvétel híján
... a kampány. Mérséklődtek az aggodalmak, és valószínűsíthető, hogy az utolsó napokban mégis sikerült mozgósítani az embereket. Mindez
... megelőző 48 órás kampánycsend, amelynek során azonban megengedhető, hogy az embereket a minél nagyobb részvételre buzdítsák. Az

Itthon

Privatizáció a seregben: oszolj?!

aki a lehető legtöbb kisegítő tevékenységet civil vállalkozókkal végeztetné a másfél-két év múlva leszerelő utolsó sorkatonák helyett
a honvédség éves legfelsőbb parancsnoki értekezletének több résztvevője. Csakhogy az értekezletet vezető Juhász Ferenc miniszter
... éven belül kikerül a hadrendből. Hiába alig 5-6 évesek a legkorszerűbb, Fehéroroszországtól átvett páncélosok – az
... számító elitjéből 900-an nyugdíjba mennek vagy kereshetnek maguknak más foglalkozást: ez évi 8-10 milliárd forint megtakarítást is

Csecsenföld

Nem kutatnak tovább túlélők után Csecsenföldön

Ötvennégy ember vesztette életét a csecsenföldi öngyilkos merényletben, de az áldozatok száma tovább nőhet, mivel a 197 sérült közül
és nem állítanak fel több ellenőrzési pontot. A köztársaságban az új alkotmány elfogadása után feltehetően decemberben kerül sor elnökválasztásra

Gazdaság

MNB: jövőre négy százalék körül alakul az infláció

Decemberben 4,6 százalék, a jövő év végén pedig 3,9 százalék lesz az egy évre visszanyúló infláció – tartalmazza a Magyar
A friss számítások szerint az idén éves átlagban a pénzromlás 4,5 százalék lesz a korábban várt 5,2 százalék helyett, 2004-ben pedig 4,1
... százalékkal bővül, a februári jelentésben a szakértők még a GDP növekedését ez évre 3,5 százalékra, 2004-ben pedig 3,6 százalékra
... mindkét évben a GDP százalékában kifejezve 5,1 százalékot jelez. A februári prognózisban az MNB munkatársai ez évben 3,7

Világ

Újabb robbantásos merénylet Csecsenföldön: harminc halálos áldozat?

Ahmad Kadirov, a Moszkva-barát csecsenföldi adminisztráció vezetője szerint legkevesebb tizenhat ember meghalt és sokan megsebesültek
.... Aszlambek Aszlahanov, az orosz törvényhozás alsóháza, az állami duma csecsen képviselője szerint azonban harmincnál is több ember
elkövetett, 70 ember életét követelő öngyilkos merénylet óta. Ahmad Kadirov, a Moszkva-barát csecsenföldi adminisztráció vezetője nem

Itthon

Aquincumi gazdaságtemető

Nem hozott gazdaságpolitikai fordulatot a Medgyessy-kormány első éve - így összegezhető Békesi László, a Horn-kormány
fórumon. Felidézte a Medgyessy-kormány által tavaly nyáron írt gazdasági helyzetértékelést, amelyhez képest az elmúlt egy év nem hozott

Kult

300 milliós állami támogatás a Fesztiválzenekarnak

Háromszáz millió forintos állami támogatást kap ez évi működéséhez a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ). A Nemzeti Kulturális Örökség
... (NKÖM) költségvetéséből juttatandó anyagi segítségről, a zenekar három évre szóló állami támogatásáról csütörtökön, Budapesten írt alá
de azok legfeljebb az 50 millió forintot érték el. Fischer Iván, a BFZ vezetője úgy fogalmazott: húsz éve várták, hogy egyszer csak

Világ

USA: Dick Cheney ismét alelnökjelölt lesz Bush mellett

legbefolyásosabb embere akár Bush kárára is válhat, mert a korábban általa vezetett céget gazdasági visszaéléssel
energiakonszern ellen. Henry Waxman demokrata párti képviselő a minap azzal vádolta a Halliburtont, hogy az amerikai embargó ellenére 1980-as

Gazdaság

EU: kereskedelmi szankciók az Egyesült Államok ellen?

ellentétes exporttámogatási rendszerén, akkor az EU a jövő év elejétől - összesen több mint négymilliárd dollár értékben - kereskedelmi
... vezet be ellene. Bush amerikai elnök a jövő évi költségvetési tervezet előterjesztésekor kijelentette: eleget kívánnak tenni a WTO
mindamellett reményét fejezte ki, hogy az amerikai kormányzat és a kongresszus még a folyó pénzügyi évben hatályon kívül helyezi a

Gazdaság

Németországban újabb csődrekord várható az idén

Az idén már a negyedik évet követően rekordméretben mehetnek tönkre a német vállalatok, várhatóan több mint 40 ezer céget
hivatal is a csődadatait. E szerint januárban Németországban 3245 cég került a csődbíróság elé, 18,2 százalékkal több, mint egy évvel
... - a 15-és 20 év közöttiek - körében szintén erőteljes az eladósodottság, 850 ezer esik az eladósodott, 250 ezer a túlzottan eladósodott

Világ

Magasabb az eddig becsültnél a SARS halálozási rátája

Világszerte már több mint 6500 embert fertőzött meg az atípusos tüdőgyulladás vírusa (SARS), s az áldozatok száma meghaladta a 460-at
A SARS a korábbi becsléseknél lényegesen pusztítóbb, s a 60 évnél idősebb betegek több mint fele belehalhat a fertőzésbe - állítja a
... ki. Tajvanon két újabb ember halt meg atípusos tüdőgyulladásban, így a szigeten 13-ra nőtt a halálos áldozatok száma. A gyanús vagy
... a keddi 311 helyett szerdán már 338 volt Tajvanon a helyi egészségügyi hatóságok szerint, amelyek 6734 embert otthonában tartottak

Itthon

Az Állatkertből a környezetvédelmi tárca élére

ciklusban három minisztert, Pepó Pált, Ligetvári Ferencet és Turi-Kovács Bélát "elfogyasztó" minisztérium élén tehát egy év elteltével
ugyanis, akik olykor-olykor részt vesznek a zöld mozgalmak éves országos találkozóin is - márpedig két helyettes államtitkár, az
... is pályázott -, s az állatokat a Persányi vezette, immár évi több mint egymillió látogatót vonzó kertben lehetőleg földrészenként
... élő közösségként mutatják be. A főigazgató évekig állt a Magyar Állatkertek Szövetségének élén, s harcosan kiállt a voluntarista, a

Itthon

A butaság forradalma

téren, Torgyán "féregirtós" beszéde, az úgynevezett becsület-napi megemlékezések, az évenként ismétlődő fújolás a 301-es parcellánál
bizonyítékot, hogy a hétköznapi, utcai vitakultúra jottányit sem fejlődött tizenhárom év alatt. A felelősség a trágárságot, az egymás
... nélkül beléfojtsa a szót. A helyzet brutálisan egyszerű: ezek az emberek nem tudják, miről van szó. Mindig éppen azt nem értik, amiről
... evés előtt. Bár akadt, aki akasztófát lóbált, s nem riadt volna vissza a "drogosok" kiirtásától sem. Bizonyíthatóan van tehát

Itthon

Újpest a Legfelsőbb Bírósághoz fordul a rákospalotai szemétégető ügyében

A rákospalotai szemétégetővel kapcsolatos bírósági ítélet miatt felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bíróságnál az újpesti önkormányzat
meghozott első fokú ítélet is kimondta. A Fővárosi Bíróság keddi ítéletében még egy évig engedélyezte a szemétégető működését, mert
..., a Fővárosi Bíróság miért engedélyezte további egy évig a működést, miközben az égetőmű az ítélet szerint is jogsértően, birtokháborító
... egy éven belül van lehetősége. Abban az esetben pedig, ha újból elsőfokú környezetvédelmi eljárás indul, s az engedélyezné az égetést

Világ

Önző Egyesült Államok?

A világgazdaság éves termelésének kétharmadát hét ország adja, ám egyikük sem jeleskedik az egyharmadon osztozó "maradék" 186 ország

Ismét tűzpárbaj volt az indiai–pakisztáni határnál, többen meghaltak

Ismét tűzpárbaj volt az indiai–pakisztáni határnál, többen meghaltak

Meghajolt Orbán akaratának az MLSZ, kijózanító pofon érheti a szurkolókat

Meghajolt Orbán akaratának az MLSZ, kijózanító pofon érheti a szurkolókat

Nagy Márton célba ért, egyre több biztosító jelenti be, hogy hallgat a kérésére

Nagy Márton célba ért, egyre több biztosító jelenti be, hogy hallgat a kérésére

Kocsis Máté a kémügyről: Nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal

Kocsis Máté a kémügyről: Nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal

Megosztó a film, amelyben Daniel Craig nem Bond

Megosztó a film, amelyben Daniel Craig nem Bond

Nyit a Google: belép a tévé- és filmiparba, indul a 100 Zeros

Nyit a Google: belép a tévé- és filmiparba, indul a 100 Zeros

Sebek, melyek újra és újra felszakadnak – Paul Lendvai bécsi beszéde a világháború végének 80. évfordulóján

Sebek, melyek újra és újra felszakadnak – Paul Lendvai bécsi beszéde a világháború végének 80. évfordulóján

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

A címlapról ajánljuk