Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

Kovács négypárti megbeszélést javasol az iraki misszió ügyében

Kovács László pénteken felajánlotta a parlamenti frakcióknak, hogy a tárca szakmai konzultációt folytat velük az iraki békefenntartásban való
A külügyminiszter azért ajánlotta fel az egyeztetést, hogy a frakciók megalapozott ismeretek birtokában dönthessenek a körülbelül háromszáz
... részvételre. "A háromszáz fős magyar egység nagyon tisztességes hozzájárulást jelentene az iraki békefenntartáshoz" - vélekedett a
... misszióvezető. A magyar részvétellel kapcsolatos nem hivatalos felkérés a múlt hét végén érkezett. A parlamenti frakciók szerdán

Világ

Szükség van-e a magyar békefenntartókra?

Jelenleg 24 békeműveletben 739 magyar katona vesz részt a világ különböző pontjain. Az Egyesült Államok kérése, hogy Magyarország
... háromszáz békefenntartó katonát küldjön Észak-Irakba, megosztotta a magyar politikai erőket. Az ellenzők legfőbb érve, hogy a kérés nem
aki szerint azért lenne fontos a gyors döntés, mert a halogatásnak a magyarok alkupozíciója látja kárát. Katonai szempontból ugyanis
..." - hangsúlyozta a tervek szerint 2-4 milliárd forintba kerülő küldetésről Bocskai. Más minisztériumi tisztviselők szerint ha a parlament nem
... missziójában szolgálatot teljesítő katonákat vették célba a helyi szélsőségesek: a magyarok által is lakott tábort már többször érte

Kult

Könyvfesztivál: a nagy kipakolás

A magyar könyvpiac 53 milliárdos tavalyi összforgalmáról szóló, sokat idézett adat valóban lenyűgöző. Még akkor is nagy eredmény ez, ha
A büszke magyar könyvbarát akár hátra is dőlhetne: olvasó nép vagyunk. Ez azonban nem biztos. Tízmilliárd forint a szépirodalom
... százaléka szintén a terjesztőké, amelyek piacát stabilan a Libri, a Líra és Lant, a Magyar Könyvklub és a Pécsről a surranópályán
..., hogy a kortárs magyar szerzők 500-1500-as példányszámai mondhatók átlagosnak. Ilyesfajta irodalom nem jelentethető meg támogatás

Karrier

Magyarul is elérhető lesz az európai üres állások listája

A magyar munkavállalóknak is rendelkezésükre áll majd az EURES, az európai üres állások listája. Az internetről elérhető adatbázisból
A magyar foglalkoztatási szolgálat már készül arra, hogy a hazai adatokkal, információkkal csatlakozzon a rendszerhez - derül ki az
... szakbizottságnak készített tájékoztatóból. Az adatbázis információi az összes tagállam nyelvén, így magyarul is lekérdezhetők lesznek

Itthon

Iraki magyar misszió: a kormány hivatalos felkérésre vár, az ellenzék hétfőn dönt

A parlamenti pártok hétfőre alakítják ki álláspontjukat arról, hogy támogatják-e egy legfeljebb 300 fős magyar katonai alakulat Irakba
egy jelentősebb létszámú magyar békefenntartó-, rendfenntartó-, vagy esetleg műszaki alakulat részvételére. A kormány olyan javaslatot
... terjeszteni, amely 300 főben maximálná a kiküldendő alakulat létszámát; a szerepvállalás hat hónapra szólna. A külügyminiszter szerint a
... közölte: támogatják a házszabálytól való eltérést, a magyar katonák iraki szerepvállalásáról azonban ki kell kérnie a frakció

Világ

Iraki olajpénzvádak egy brit munkáspárti képviselő ellen

A kilátásba helyezett rágalmazási per ellenére újabb vádakkal állt elő a szerdai The Daily Telegraph George Galloway brit munkáspárti
a rágalmazási per jogi előkészítését a The Daily Telegraph ellen, a vezető jobboldali napilap azonban szerdán újabb iraki
... deríteni, ha ő e szankcióprogrammal visszaélve kereskedett volna iraki olajjal. A szerdai The Daily Telegraph megjegyzi, hogy Galloway

hvg.hu non-base

Magyar hoki: minden jegelve

A magyar-lengyel jégkorongmeccs végén, 3:1-es lengyel vezetésnél a a tévéközvetítést vezető kommentátor azt mondta, Magyarországot
magyar szereplés után sokan számítottak; szó szerint is alaptalanul. Magyarországon a tavalyi világbajnokság idején még csak két
... működött, most a debreceni és a budapesti új sportlétesítményekkel együtt négy helyen lehet fedettpályás jégkorongmeccset rendezni. A
... korcsolyázni indulna - mondja Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára. Kovács szerint a szövetséget is meglepte a

Itthon

Fidesz: Pokorni után Schmitt is elfogadta az alelnökjelöltséget

Elfogadta Orbán Viktor volt kormányfő felkérését a Fidesz alelnökjelöltségére Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, aki
megújításában részt vevő közéleti személyiségekkel. A találkozókon egybehangzó véleményként fogalmazódott meg az a javaslat, hogy Pokorni Zoltánt

Itthon

Magyar békefenntartók Irakban?

A Népszabadság információi szerint az amerikai kormány informális csatornán keresztül arra kérte a magyar kabinetet, hogy küldjön
A Népszabadság pénteki számának információi szerint az Egyesült Államok informális úton arra kérte a magyar kormányt, hogy küldjön
... miniszter korábban csak annak lehetőségét zárta ki, hogy magyar fegyveresek iraki katonai akciókban vegyenek részt. Juhász a múlt héten
... döntésére bízta, hogy a háború után, rendészeti feladatok elvégzésére küldjön-e az ország katonákat Irakba. "A magyar honvédséget nem

Itthon

Versenybe száll-e Budapest a 2012-es olimpia rendezéséért?

Orbán Viktor miniszterelnök 652 ezer támogató aláírást "adott át" a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének. A Magyar Olimpiai
az államháztartási kiadások szerkezetét eltérítheti" - magyarán, csak erre jut pénz, másra nem -, s ez rontja a gazdaság egyensúlyi
..., hogy a német Nemzeti Olimpiai Bizottság őket választotta. A magyar kormány várhatóan május közepén dönt arról, érdemes-e pályázni
...-es független, az ellenzéki parlamenti pártok által támogatott budapesti főpolgármester-jelölt - egyúttal a Magyar Olimpiai Bizottság

Itthon

Kovács EU-tollát árverezik el a Rádió C javára

A Magyar Nemzeti Múzeumban állítják majd ki azt a tollat, amellyel Medgyessy Péter kormányfő Athénban aláírta az EU-csatlakozási
Medgyessy Péter a csatlakozási szerződést végül a görög vendéglátók által ajándékozott tollal szignálta, így azt a Magyar Nemzeti

Kult

A CNN Irakban: védett informátorok, eltitkolt hírek

bántódása – vallotta be a múlt héten Eason Jordan, a csatorna főszerkesztője. A The Washington Post erre a hírtelevíziót tette
reakciókat váltott ki az amerikai konzervatív sajtóban. A The Washington Post a hét elején szerkesztőségi cikkben bírálta a CNN

Világ

Magyarország aláírta az EU-csatlakozási szerződést

mi, magyarok". A dokumentum, amelyet mind a 15 jelenlegi és a 10 leendő tagállam vezetői elláttak kézjegyükkel, az EU történetének
ceremónia házigazdája húsz főben határozta meg a hivatalos delegációk létszámát. A teljes magyar küldöttségben további 22
... történő csatlakozásáról szóló okmányt. "Mi magyarok nem üres kézzel térünk haza, Európába. A világ és Európa nagy teljesítményének
..., tudományának, sőt sportjának a történetét sem lehetne megírni magyar nevek nélkül" - mondta az aláírás előtt Medgyessy Péter. A

Itthon

Medgyessy: a holokauszt magyar sorstragédia

emléknap alkalmából a köztársaság polgáraihoz intézett üzenetében. "Az emlékezőknek csak egyértelmű mondatokat szabad mondani. A holokauszt
"Hatszázezer zsidó származású magyar ember meggyilkolása szörnyű, gonosz, embertelen tett volt. Itt történt, nagyszüleinkkel
... is, ha az igazságnak lesz olyan része - mert van olyan része -, amivel magyarként nehéz szembenézni" - emeli ki Medgyessy Péter
... Athénban a Magyar Köztársaság polgárainak képviseletében aláírom az Európai Unióhoz való csatlakozás dokumentumait, különösen fontos

Itthon

Heten képviselik Magyarországot az EU-szerződés aláírásánál

A tervek szerint mintegy negyven tagú lesz az a magyar delegáció, amely az EU-csatlakozási szerződés szerdai athéni aláírása alkalmából
Az EU soros elnöki tisztét betöltő Görögország, az aláírási ceremónia házigazdája húsz főben határozta meg a hivatalos delegáció létszámát, a
... magyar delegációban várhatóan további húsz fő kap helyet. A húsz hivatalos delegáció-tag közül heten lehetnek jelen szerdán délután a

Kombájnnal ütközött egy autó, ketten meghaltak

Kombájnnal ütközött egy autó, ketten meghaltak

Magyar Péter: Orbánnak meg kell szólalnia az Ukrajnában elfogott magyar kémekről

Magyar Péter: Orbánnak meg kell szólalnia az Ukrajnában elfogott magyar kémekről

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Öntik a bankok a lakáshitelt a lakosságra

Öntik a bankok a lakáshitelt a lakosságra

Kocsis Máté a kémügyről: Nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal

Kocsis Máté a kémügyről: Nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal

Kicsoda az új pápa, Robert Francis Prevost?

Kicsoda az új pápa, Robert Francis Prevost?

Szigorodnak a szabályok a repülőkön, célkeresztben a mobiltöltő powerbank

Szigorodnak a szabályok a repülőkön, célkeresztben a mobiltöltő powerbank

Viccesnek tűnő kísérlet: medveállatkákat tetováltak, sok ember örülhet majd az eredménynek

Viccesnek tűnő kísérlet: medveállatkákat tetováltak, sok ember örülhet majd az eredménynek

Oroszországnak szánt rakétáit próbálgathatta Észak-Korea

Oroszországnak szánt rakétáit próbálgathatta Észak-Korea

A címlapról ajánljuk