Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

Aquincumi gazdaságtemető

és két közgazdász-kutató, Antal László és Petschnig Mária Zita véleménye. De hasonló jelzés érkezett Washingtonból is: a Nemzetközi Valutaalap
Lassú, unalmas stagnálásba süllyedhet a magyar gazdaság, ha a kormány a jelenlegi, tulajdonképpen az elődjétől örökölt politikát
..., hogy a nemzetközi konjunktúra javulása majd megsegíti a magyar gazdaságot. Békesi László ex-pénzügyminiszter ezt kiegészítve felidézte
... kormányzati ciklus szerinte hamis jelszavait az új magyar modelltől a belső motorok bekapcsolásának hangzatos szólamáig, amelyek mögött

Gazdaság

MFB: új stratégia, jelentős hitelprogramok

A Magyar Fejlesztési Bank Rt. 2004. december végéig mintegy 245-250 milliárd forintot kitevő hitelprogramot kíván lebonyolítani a
A Magyar Fejlesztési Bank Rt. (MFB) jövő év végéig mintegy 250 milliárd forint értékű hitelt helyez ki a gazdaság élénkítése érdekében
... nyújtott hitelek maximális kamata 6-6,5 százalék lesz. Kedvező változás az is, hogy a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott

Itthon

A rendőrség szerint valószínűleg a busz sofőrje okozta a siófoki tragédiát

szerint vélhetően a német buszvezető okozta a tragédiát, de a nyomozás ismeretlen tettes ellen indult közlekedési bűncselekmény alapos
kórházban ápolnak. A siófoki kórház tájékoztatása szerint két német nő és a magyar idegenvezető könnyebb sérüléseket
... kora esti pontosítása szerint a buszon összesen harmincnyolcan utaztak: harminchat német turista, a német sofőr és egy
.... Az összességében harminchét német személy közül - a korábban közöltekkel ellentétben - harminchárman hunytak el; a magyar

Itthon

Paksi Atomerőmű: személyi mulasztás okozta a gázképződést

vegyszeradagolást követő gázképződés ügyében - ismerte el Kováts Balázs, az erőmű tájékoztató és látogató központjának vezetője. Az üzemzavar
közleménye beszámol arról is, hogy az üzemzavar minél biztonságosabb felszámolása érdekében Csillag István gazdasági és közlekedési

Itthon

Harminchárom halottja van a siófoki busztragédiának

Súlyos tömegszerencsétlenség történt egy vasúti átkelőben Siófok közelében csütörtök reggel, amikor egy német turistabusz összeütközött
maga előtt tolta, majd a mozdony is kisiklott. Az utaslista szerint 40 személy utazott a buszon, köztük a magyar állampolgárságú
... a Déli pályaudvarról haladt Nagykanizsa felé, s a baleset röviddel kilenc óra előtt történt. A német turistabusz a fénysorompó tiltó
... és Szabadi-Sóstó között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat, a nemzetközi vonatokat elterelik. A helyszínre érkeztek a német

Itthon

Magyar küldöttség tárgyal Washingtonban az iraki misszióról

amerikai álláspontról tájékozódik; Washingtonban értetlenség fogadja a magyar részvételt ellenző
bizottságának alelnöke szerint Washingtonban nem értik az időhúzást, illetve a magyar részvételt ellenző hangokat; a háborúval szembeni
... kezdeményezést fog javasolni az alkotmány olyan értelmű módosítására, amely szerint nemzetközi kötelezettségvállalás esetén a magyar
... András szerint az amerikai partnerek arra számítanak, hogy álláspontjukat a magyar parlament valamennyi pártja mérlegeli. Washington a

Világ

USA: Dick Cheney ismét alelnökjelölt lesz Bush mellett

A 2004-es amerikai elnökválasztáson ismét Dick Cheney lesz az alelnökjelölt George Bush mellett. Az Egyesült Államok kormányának
én lennék az első, aki szólna" - hangsúlyozta az interjúban. Cheney közölte: nem tudja, George Bush mikor jelenti be hivatalosan, hogy
.... Lapvélemények szerint Dick Cheney akár tehertétel is lehet az elnök számára, mivel jelenleg vizsgálat folyik az 1995 és 2000 között

Gazdaság

Németországban újabb csődrekord várható az idén

Az idén már a negyedik évet követően rekordméretben mehetnek tönkre a német vállalatok, várhatóan több mint 40 ezer céget
... majd fel - közölte a Német Inkasszó-vállatok Szövetsége (BDIU). Ez a szám 2002-ben még csak 37579
ezelőtt. Különösen az ország keleti felében okoz gazdasági gondokat a késedelmes fizetés. A felméréssel egyidejűleg tette közzé a német

Itthon

Orbán meghívta a kisgazdákat a Fideszbe

Orbán Viktor volt kormányfő meghívta a kisgazda eszmék képviselőit "a megújuló és kibővülő magyar polgári szövetségbe" kedden, a
tagjai, akár mások közvetlenül is be tudnak majd lépni a Fidesz - Magyar Polgári Szövetségbe - közölte Orbán a zártkörű megbeszélések

Világ

Nem folynak tárgyalások az Algériában eltűnt turistákról

kiszabadításáért. Algéria déli, sivatagos részén tizenöt német, tíz osztrák, négy svájci, egy svéd és egy holland állampolgár tűnt el
nyilatkozatában. Megerősítette, hogy az algíri kormány visszautasította a felajánlott német segítséget. Berlin felajánlása arra az
..., ha az algériai hatóságok kommandóakcióval próbálnák kiszabadítani az elrabolt európai turistákat. Ebben az esetben a GSG9 jelzésű

Itthon

Kié lesz a budapesti vízisportpalota?

A magyar főváros nyerte el a 2006-os úszó, műúszó, műugró és hosszútávúszó Európa-bajnokság rendezési jogát, többek között azzal, hogy a
... egy vadonatúj vizessport-komplexum építését ígérte meg. A legalább 6-7 milliárdos beruházás körül azóta is folynak a viták. Ön mit
Hiába imádják a magyarok a vízisportokat, művelniük őket, s a versenyeken szurkolni alig-alig áll módjukban. A világ egyik legerősebb
... eredményesebb evezősöknek is korszerű bázisa lehetne. (Adott esetben nem lesz mellékes, hogy a kajak-kenu szövetség elnöke az a Baráth

Itthon

Fidesz: a kedvezménytörvény "magyartalanítása" zajlik

". Németh Zsolt, a Fidesz-frakció helyettes vezetője a változtatást tipikus példának nevezte arra, hogy "miként lehet valamit megőrizve
ki, hogy a módosításról a kormány eddig nem egyeztetett az ellenzékkel; tudomása szerint a Magyar Állandó Értekezlet május 19-én
..."A magyartalanítás folyamatában a magyarigazolvány elveszíti majd jelenlegi szerepét" - jelentette ki Németh Zsolt, aki szerint a
..., és ott vitatják majd meg a tervezett módosítást. A Fidesz a változtatásról egyeztetni kezd a határon túli magyar szervezetek

Itthon

Országgyűlés: továbbra sincs egyetértés az iraki misszió ügyében

Az Országgyűlés kedden megtartotta az iraki békefenntartáshoz való magyar katonai hozzájárulásról szóló határozati javaslat általános
de megkapja a szükséges kétharmados támogatást. A háromszáz fős magyar kontingensnek rendfenntartó feladatok végzése, járőrözési
... kerül. Iváncsik ismertetése szerint a Fidesz kérésére került a javaslatba a "békefenntartói" kifejezés, illetve az, hogy a magyar
... erők 2004 végéig használhassák a magyar légteret, közutakat illetve vasútvonalakat. (MTI)

Gazdaság

Járai: nincs szükség jegybanki beavatkozásra; javuló inflációs várakozások

Az idén az államháztartás keresletszűkítő hatása kisebb lesz a vártnál, és a bérek továbbra is gyorsan növekednek, de az importált
... - az alacsonyabb olajárak és a világgazdasági recesszió következtében - ezt messze ellensúlyozza - mondta Járai Zsigmond, a Magyar
... kedden. A jegybank elnöke szerint a magyar gazdaság olyan kedvező állapotban van, amikor az árfolyam, a kamatszint, az infláció és a
áremelkedés 5,2 százalék lesz; ezt a prognózist a legújabb elemzések alapján várhatóan hamarosan lefelé módosítják, 4,5-5 százalék
..., azonban a világgazdasági helyzet az infláció szempontjából kedvező, így nem kell számolni az áremelkedések felgyorsulásával. Most olyan kedvező
...-e Magyarországon jegybanki intézkedés. Az MNB elnöke szerint a magyar gazdaságnak jól jönne, ha sikerülne gyorsan, 2007-re vagy 2008-ra

Itthon

Átvonulhatnak Magyarországon az iraki békefenntartó erők

vevő nemzetközi erők 2004 végéig használhassák a magyar légteret, közutakat, illetve
békefenntartáshoz történő magyar katonai hozzájárulás ügyében ugyanakkor 190 igen szavazat mellett 140 nem vokssal elutasították a
... döntést, így a 300 fős magyar kontingens kiküldéséről kedden kezdheti meg a vitát a Ház.

Itthon

Kedden kezd vitát a parlament az iraki katonai misszióról

nemzetközi erőknek a magyar légtér, közutak, illetve vasútvonalak használatát. Az iraki békefenntartáshoz történő magyar
az Országgyűlés a szokásoktól eltérően két hétre fogadta el napirendjét. Az együttes döntésre azért volt szükség, mert a képviselők egy részének a

Gazdaság

Lakáshitel-szigorítások

vállalkozók reményeit. Ön hogyan fogadja a tervezett változtatásokat, mit tapasztalt a lakás- és a
megjósolni. Pedig, meglehet, ezúttal is érvényes lesz a mondás: aki kimarad, az lemarad. Hogy miről, az vélhetően napokon

Itthon

A butaság forradalma

A rendszerváltás utáni magyar demokráciának voltak emlékezetesen szégyenteljes pillanatai. A Kónya-Pető vita mutatta meg először
A fenti jeles napok az ostobaság, az intolerancia ünnepei, egyben a magyar demokrácia gyásznapjai. A vasárnapi ellentüntetők arra
... nélkül beléfojtsa a szót. A helyzet brutálisan egyszerű: ezek az emberek nem tudják, miről van szó. Mindig éppen azt nem értik, amiről
..., így most a kemény és a lágy drogok megítélésének kérdését. Ám mindegy is, mi az apropó, mert szinte semmilyen, őket is érintő ügyet

Depressziódiétával és fizikai antidepresszánssal a lelkünkért

Depressziódiétával és fizikai antidepresszánssal a lelkünkért

Kiadtak egy listát 5 dologról, melyek még idén várhatók

Kiadtak egy listát 5 dologról, melyek még idén várhatók

Magyar Péter milliós követőtábort emlegetve emlékezett meg arról, hogy egy éve szállt ki a NER-ből

Magyar Péter milliós követőtábort emlegetve emlékezett meg arról, hogy egy éve szállt ki a NER-ből

Képeken a nálunk is legnépszerűbb BYD-modell friss verziója

Képeken a nálunk is legnépszerűbb BYD-modell friss verziója

Trump ultimátuma a Hamásznak: szombat délig adják át a túszokat, vagy jön a pokol

Trump ultimátuma a Hamásznak: szombat délig adják át a túszokat, vagy jön a pokol

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

Így került rá Jaden Smith fejére a fekete vámpírkastély – interjú a tervezővel, Abodi Dórával

Így került rá Jaden Smith fejére a fekete vámpírkastély – interjú a tervezővel, Abodi Dórával

A Felcsútban játszó svéd középpályás is elismerte, hogy Magyarország túl sokat költ a focira

A Felcsútban játszó svéd középpályás is elismerte, hogy Magyarország túl sokat költ a focira

Leesik az ember álla, mire képes ez az új videószerkesztő program – videó

Leesik az ember álla, mire képes ez az új videószerkesztő program – videó

A címlapról ajánljuk