50 évre elegendő energiát nyerhetnénk ki egy-egy tájfunból a szélerőművekkel
Generációs ugrás jön a szélerőműveknél, a 2030-as évekre vizionált álmok válhatnak már most.
Generációs ugrás jön a szélerőműveknél, a 2030-as évekre vizionált álmok válhatnak már most.
Stílusát egy időben nyersnek és durvának tartották, aztán új Boschként ünnepelték a képein az élet színházáról elevenen, szellemesen és szatirikusan mesélő flamand festőt, akinek életművét megatárlat mutatja be Bécsben.
November 4-e van, az '56-os forradalmárok elleni szovjet támadás évfordulója. Ebből az alkalomból ezúttal azokról emlékezünk meg, akiknek az volt a bűnük, hogy orvosként, ápolóként, betegszállítóként segítettek ott, ahol szükség volt rájuk.
Isten óvja Magyarországot attól, hogy az arany legyen a mentsvára – kommentálja Surányi György egyetemi tanár, az MNB korábbi elnöke azt a hírt, hogy a jegybank egy esetleges válságra spekulálva, átláthatatlan pénzügyi manőverrel megtízszerezte aranytartalékát.
A sztereotip autizmusábrázolás kárt okoz, véli Stefanik Krisztina, a Rózsavölgyi Szalon Táncórák darabját szakértőként előkészítő pszichológus kutató, aki annak idején az Esőember szerepére készülő Kulka Jánossal is dolgozott együtt. Interjú.
Olaszországban olyan gyermekek is járhatnak óvodába és iskolába, akiknek nincs orvosi igazolásuk arról, hogy megkapták a kötelező oltásokat. Nem csoda, hogy az országban újra támad a kanyaró, amely másutt is szedi áldozatait. Ha egy bizonyos arány alá megy a beoltottak aránya, annak csúnya következményei lehetnek.
A világ legnézettebb bajnoki meccse a Real Madrid és a Barcelona összecsapása. A presztízsmérkőzés hátterében történelmi és politikai ellentét is meghúzódik.
Ha ez így megy tovább, akkor nem szociális munkásokra, hanem hullazsákokra lesz szükség, olvastuk néhány nappal a hajléktalantörvény életbelépése után. Ez a Fülke, a hvg.hu heti közéleti podcastja.
Megkezdődött annak a buszgyártónak a felszámolása, amely arról híresült el, hogy nem szállította le a BKV-nak és a Volánbusznak a megrendelt 180 csuklóst. Október 8-ától a cég felelős vezetője az állami tulajdonú Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. felszámolóbiztosa.
Elválasztaná a magánegészségügyet a közfinanszírozottól a kormány, miközben még azt sem látni pontosan, mekkora az iparág.
A Daimlernél pénzügyes, a Ferrarinál dohány-, a Fordnál bútoripari menedzser vette át a kormányt, a General Motorsnál pedig egy hr-es.
Tavaly csaknem minden negyedik örökbe fogadható gyerek külföldre került. Magyarországon ugyanis nem kellettek senkinek.
A rajzfilm ihlette sellővállalkozás már több kontinensen is megvetette az uszonyát.
Vissza is rúgta a sínekre az áldozatot, amikor megpróbált visszamászni a peronra. A bíróságon elmezavarra hivatkozott, de a testület úgy döntött, pszichiátriai problémái ellenére felelősségre vonható.
Nyomozást rendelt el a IX. kerületi ügyészség a Magyar Teniszszövetség ellen, miután megalapozottnak találták az egyik tagszövetség feljelentését. Egy összeférhetetlenséggyanús ügy kelthette fel a hatóság figyelmét.
Elhalasztják a jövő évi Copa Americát, a Dél-amerikai Labdarúgó Szövetség (CONMEBOL) kontinenstornáját.
Egyeztetni rendelte a gazdasági válsághelyzetben lévő Zöld Híd szemétszállító céget a hatóság.
A teniszezőt a kazah Kukuskin győzte le.
A Párbeszéd Ep-képviselője már hónapok óta pereskedik, hogy megkapja a magyar kormány és a Roszatom Paks II. megvalósításáról szóló szerződését, de most sem született végleges ítélet, a bíróság elnapolta a döntéshozatalt.
Jogászok, társadalomtudások, művészek és orvosok álltak ki eddig a hajléktalanság kriminalizása ellen, most pszichológusok is petíciót fogalmaztak meg. Követelik a törvény visszavonását, és a hajléktalanság problémájának szakmailag megalapozott, humánus, segítő szándékú megoldását.
A kormány egy hónapon belül befagyasztotta az Amnesty és a Greenpeace számláit is, mert szerintük a civil szervezetek megsértették az erre vonatkozó jogszabályokat.
A helyszín ugyanaz volt, mint tavaly, de a 2017-es összejövetelt sikerült kevesebből kihozni.
A pénzügyi válsághelyzet miatt 116 településen nem fogja elvinni a szemetet az érintett Zöld Híd Kft. A lakosság, az érintett 125 ezer család addig is gyűjtse a hulladékot, amígy a Katasztrófavédelem meg nem szervezi a szemét elvitelét. A cégnek 2,5 milliárd forintra lenne szüksége. A hiány oka többek közt a rezsicsökkentés.
A 20-30 Egyesület vezetője tavasszal ellenzéki támogatással indult a parlamenti választáson, a polgármester szerint viszont ezzel megosztotta az érdieket, így idén már nem támogatták a Tökjó Fesztivál megrendezését.
A rendőrség őrizetbe vett egy 38 éves ukrán férfit azzal gyanúsítva, hogy 28 vietnami illegális bevándorlót tartott fogságban egy Kijev környéki kistelepülésen lévő házban rabszolgamunkára kényszerítve őket - hozta nyilvánosságra pénteken az ukrán országos rendőrség sajtószolgálata.
Az iskolásokat buszukkal együtt sodorta el az ár.
„Pert nyertem a közmédiával szemben, 2 millió forint sérelemdíjat kell fizetniük. És négy adásban le kell hozniuk, hogy minden szavuk hazugság volt” – közölte Facebook-oldalán Juhász.
Európa története a háborúk története. A nemzetek annyira sem tisztelték egymás jogait, mint Németh Szilárd a CEU által kiadott genderszakos diplomát. Vélemény.
Egy női beosztottja azzal vádolta meg Andy Rubint, az Android szoftver atyját, hogy orális szexre kényszerítette egy szállodában. A befolyásos férfiú azzal védekezett, hogy konszenzus alapján jött létre a szexuális kapcsolat. A nő ezt cáfolta, és a Google akkori nagyfőnöke, Larry Page neki adott igazat.
Petr Kellner sok szempontból hasonló karriert futott be, mint a jelenlegi tulajdonos, Roman Abramovics: mindketten a rendszerváltást követő furcsa privatizációnak köszönhetik azt, hogy már dollármilliárdosok.
„Apának szeretettel” – áll egy fogvatartottnak küldött levélben, mellette pedig egy fotó. Vagyis csak egy fekete folt. Egy ideje már csak fénymásolatokat kapnak a börtönök lakói.
A belgák nem kérnek a nagy francia szomszéd „testvéri segítségéből”, a francia Rafale-ok helyett amerikai harci gépeket vesznek.
Belső harcok tépáznak több ellenzéki pártot is, ez tükröződik a közvélemény-kutatási adatokban is.
Novozánszki Fanni holtteste egy olyan társasághoz kerülhetett, akikről azt beszélték, ha kell, nyom nélkül eltüntetnek bárkit, mondta a lány családjának ügyvédjének egy jelenleg börtönben ülő férfi.
Bíznak benne, hogy lesz előválasztás Budapesten, ebben az esetben pedig nem Karácsonyt, Horváth Csabát küldenék ringbe.
Önkormányzati többséggel elfogadta a Hős utca 15/A és 15/B társasházi közgyűlése, hogy kerítéssel vegyék körbe, és élőerővel biztosítsák a szegregátumot. A lakók nemmel szavaztak és perelnek. 131 millióból építenének egy nagyjából 15 milliós kerítést, a többi őrzésre menne el. Pedig a házakat le fogják bontani.
Egyelőre meghátrált az ügyben a kormány.
Jean-Luc Mélenchon, a francia szélsőbaloldali populisták vezére Olaszország támogatására szólított fel a nagy költségvetési vitában Brüsszellel szemben. A római populista kormányzat olyan költségvetési tervezetet nyújtott be, melyet az Európai Unió brüsszeli bizottsága csakis visszautasíthatott.
Szűnni nem akaróan feszül az ellentét az Országos Bírói Tanács és az Országos Bírósági Hivatal között. Az OBT szóvivője, Vadász Viktor a HVG Portré beszélgetésében azt mondta, az OBT-OBH vita a jogállami működés eklatáns példája lehetne, ha a másik fél is visszatérne végre a kijelölt játéktérre.
„Fent” botrányosan sokat keresnek, miközben „lent” minden hatodik francia szociális bérlakásban él.
A lakáskassza megszüntetése után Kőszeghy Lea, az MTA tudományos munkatársa a HVG-nek adott interjújában arról beszélt, hogy az egyik napról a másikra történő megszüntetés rossz üzenet, de nem újdonság.
A belga természettudományi intézetbe szállítják, ahol felboncolják majd.
Azonban a Videoton Görögországban játszik focimeccset.
Az EP elnöke szerint Oleh Szencov a politikai okokból bebörtönzöttek jelképévé vált.
A Momentum és az LMP ifjúsági szervezete is demonstrációt hirdetett meg, miután kiderült, ha egy hónap alatt nincs megállapodás a kormánnyal, költözik a CEU.
Gyalog, biciklivel, traktorral, sőt, még lóval is szabad az út, de ha nem ezek valamelyikével közlekedik, akkor lehet, hogy kerülnie kell.
Takarítói munkát ígértek nekik, de helyette prostituáltként dolgoztatták, bántalmazták és folyamatosan fenyegették őket.
A jövő júliusban 100 éves Bálint György hosszú interjút adott koncentrációs táborról, kukoricásról, állami gazdaságról köztévéről és politikáról. „Orbán rendszere olyan, hogy aki beáll a sorba, tarthatja a markát, ám aki lépést téveszt, seggbe rúgják” – mondta.
Az álomstrandjairól ismert szigetet azért zárták le fél évre, hogy alaposan kitakarítsák, így a megelőzés jegyében most drasztikus szabályokat kell betartaniuk az ide érkező turistáknak.
A volt francia elnök a vádak szerint jelentősen túllépte a törvény által előírt pénzügyi keretet 2012-es újraválasztási kampányában.
Az emberi erőforrások minisztere ezzel oldaná meg a tehermentesítést.
Megoldás az energiaszegénységre nincs.
A területfoglaló egy berlini művész, földdarab szerinte egy négyzetméternyi szabadságot, menedéket és boldogságot jelent.
Szubjektív lapajánló.
A négy férfi alaposan kitervelte, hogyan szerezzék meg egyik ismerősük kábítószerkészletét, amit otthonában tartott, de a hatóságok már nem dőltek be az áljelvénynek.
53 millió forintot vettek így ki a város kasszájából.
Hogyan lehetséges, hogy a szigorú gazdasági szankciókkal sújtott ország első embere mostanában egy luxus Rolls-Royce-szal közlekedik, korábban pedig egy hasonló kategóriájú Mercedesszel furikázott?
A szervezet vezetője korábban elismerte, hogy a volt elnök, a fideszes Nyitrai Zsolthoz köthető Farkas Zoltán "nem megfelelő célokra fordított" egyes pénzeket, de most nem akart nyilatkozni.
A nyugdíjprémium és az Erzsébet-utalvány csak aprópénz.
A teherautója pótkocsijában próbálta átcsempészni a drogot, de hiába a dupla fal, a hatóságok hamar kiszúrták a gyanús csomagokat.
A pénz- és vagyongazdálkodást kifogásolják.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője szerint a legjobb megoldás a megelőzés lenne, a kormány azonban nem biztosít megfelelő lakhatási körülményeket, ehelyett hatósági kényszer alkalmazásával tiporja sárba a hajléktalan emberek jogait.
A külügy szerint csak néhány élelmiszer-feldolgozó üzemről van szó, amelyek magánberuházások keretében valósulnak meg, de azt nem árulták el, hogy mely cégek lehetnek a szerencsések.
A nemzetközi vitarendező szervezet döntésével az ügynek még nincs vége, az egyezmény ugyanis, amelyre a döntést alapozták, jogi szempontból kérdéses.
A jövőben kettő helyett csak egy idegen nyelvet tanulnának a középiskolás diákok, a második nyelv óraszáma is az első nyelvre jutna.
Az amerikai elnök úgy véli, hogy civilizáltabban kellene beszélniük, és nem kellene ellenfeleiket becsmérelniük.
A váci megyéspüspök szerint érthető a kormány szándéka, hogy legyenek tiszták a közterek, ne legyenek ott a hajléktalanok, de ez nem oldja meg a problémát, ahogy a kriminalizálás, elzárás sem.
Vannak, akik nem ismertek mást, csak az utcát és a nélkülözést. Ők fiatalként lettek hajléktalanok, intézetben nőttek fel, és segítség nélkül a többségük soha nem tudna kitörni a nyomor csapdájából. A Diótörés Alapítvány épp ezt a támaszt akarja nyújtani nekik. A hajléktalanság kriminalizálását jelentő törvények hatálybalépése után az ő központjukban jártunk, és elkísértük egyik veterán munkatársukat „terepre”. Budapest olyan arca tárult fel előttünk, amely gúnyos kegyetlenséggel zabálja fel lakóit.
Alexander Soros a New York Timesban közölt publicisztikát. Azt írta, a félelem felemészt bennünket.
Az író szerint senki sem szeretné, hogy parancsolgassanak neki, hülyék pedig végképp ne tegyék ezt. Ő is részt vett a hajléktalanság kriminalizálása elleni tüntetésen, amivel kapcsolatban azt mondta, a hatalomnak az a dolga, hogy minél hatalmasabb legyen. „A hatalom arra kényszeríti a használóját, hogy rosszul használja” – véli.
Előtte a fideszes Hubay György kérdezte Németh Szilárdot, a téma Demeter Márta volt.
Néhány nappal ezelőtt Soros György lakásánál találtak csőbombát.
A miniszterelnök elhallgatja legkomolyabb sikerét.
Egy kékestetői webkamera kevéssel 13 óra előtt megörökítették az idei szezon első hópelyheit.
Az 55 kilométeres híd Hongkong és Makaó között épült, 4900 milliárd forintnak megfelelő jüanba került. Átadása beindította a történelmi párhuzamokat kedvelő elemzők fantáziáját.
Tállai András szerint napirenden van a kérdés.
Papírfedelek lesznek helyettük.
A korábban tervezett 2019-es cél helyett csak 2021-ben szűnhet meg az óraátállítás az EU-ban.
És nem a Tiborcz-közeli cég lett a befutó.
Ukrajnában már dolgoznak a hiba elhárításán, de addig is jobb, ha más határátkelőknél próbálkozik.
A Switch TV a fiatalokra fókuszál, a közéleti műsorokon kívül realityk, talk show-k és sorozatok is szerepelnek a kínálatban.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt művésze, Basky nem pihen, alkot.
A bank figyelmeztet.
A tulajdonos kedd délután kért segítséget, miután a hajó motorja váratlanul leállt.
A Wellhello frontembere már megbánta azokat a bizonyos SMS-eket, de szerinte túlzás fenyegetésről beszélni.
Románia akkor léphet be a schengeni övezetbe, ha hatékonyan küzd a korrupció ellen – erre hívta fel a román kormányzat figyelmét Jean-Claude Juncker az Európai Parlamentben.
Ezúttal is a Balásy–Csetényi–Kuna hármas nyert, de van egy kis csavar a történetben.
És ma még a fehér lovon feszítő generálisok kapják meg az obsitot. Az e heti HVG arról ír, hogyan áll össze a fideszes médiabirodalom, ki nyernek, és kik buknak a nagy összevonási hullámon. Andy Vajna nem lesz boldog.
Szerinte nem lehet az arany a végső menedék.
Egy orvosi szervezet és a Montreali Szépművészeti Múzeum is úgy gondolja, hogy a művészetterápia nem csak a lelki, de a testi egészségre is jó hatással van.
Magyarországgal és a V4-ekkel foglalkozik különszámában a Visegrad Insight – és sötét forgatókönyvet vázol fel.
Volt köztük nyugtató, altató és hormonkészítmény is.
Az ügynek összesen 8 kiskorú sértettje van, a támadók pénzüket és mobiltelefonjukat akarták, ezért viperával, gázspray-vel vagy késsel fenyegették őket.
Andrej Kiska egy független napilapban megjelent publicisztikájában azt írja, az állam szándékosan a szőnyeg alá söpri a dolgokat.
Azt követelik, hogy a kormány azonnal törölje a jogszabályt.
A colombói tiszteletbeli magyar konzul áll a projekt mögött.
A rendőrség zavarta meg a három férfit, akik épp egy családi házban kutakodtak, de egy csaknem 4 milliós karórát azért sikerült elemelniük.
Ehelyett öt évbe tellett.
A békés tüntetést a Momentum szervezte, a cél az volt, hogy megmutassák: nem mindenki ért egyet a kormány hajléktalanokat megbélyegző intézkedéseivel.
Az új szabályozás értelmében a hajléktalanok azon holmiját, amit nem tudnak vagy nem akarnak magukkal vinni a közterületről az előállítás során, a hatóságoknak leltárba kell venniük. De mi lesz a hajléktalanok állataival?
De csak a 60. életévüket betöltötteket, és csak 600 ezer forintig.
A gyanútlan vevők elutalták a vételárat, de semmit nem kaptak cserébe.
Nyílt levelükben azt írják: hajléktalannak lenni nem bűn, és akkor sem lesz az, ha törvényt hoznak róla.
Az SFR nevű óriáscég nem éppen tiszta eszközökkel próbálta megakadályozni ügyfelei elvándorlását. A témát felkapta a mainstream francia sajtó, így az ügynek valószínűleg lesz folytatása.
A légitársaság 2012-es csődje óta nagyjából 800 volt dolgozó vár arra, hogy végre megkapja bennragadt munkabérét vagy végkielégítését - hiába.
Kedden bekérették az osztrák külügyminisztériumba Szaúd-Arábia bécsi nagykövetét.
Tizenhat éves életkor alatt a második leggyakoribb krónikus betegség a mentális betegségek csoportja – mondta a hvg.hu-nak adott interjúban Pászthy Bea gyerekpszichiáter, egyetemi docens. A pszichiátriai betegségek továbbra is stigmát jelentenek, a rendszer képtelen az igényeket ellátni, és hiába akar a kormány növekvő szülésszámot, abba már nem gondol bele, ezeknek a gyerekeknek milyen lelki egészsége lesz.
Az év végi váltók lesznek az elsők, akiknek már nem kell külön figyelniük a 30 százalékos baleseti adóra, ezt biztosítási adóként beépítik az éves díjba.
Több mint négy kilogramm fű és amfetamin volt nála.
Egy autó lesodródott az útról, egy ember a helyszínen életét vesztette.
Csaknem tucatnyi rendőrautó érkezett a helyszínre, egy ideig a nagykörúti villamos sem járt.
Napközben csökken a felhőzet, de 15 foknál nem lesz melegebb.
“Eldobtam az agyam” – írta egy szülő néhány napja.
A Lovász László, Barabási Albert-László és a cseh Jaroslav Nesetril vezetésével, a Magyar Tudományos Akadémia, a Közép-európai Egyetem (CEU) és a prágai Károly Egyetem együttműködésében megvalósuló hatéves hálózatkutatási program közel 10 millió eurós támogatást nyert az Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázatán-olvasható a nyertesek közleményében.
Moszkva kész együttműködni Washingtonnal a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló megállapodás (INF) végrehajtásával kapcsolatban felmerült kölcsönös kifogások ügyében - közölte Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára oszkvában John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval.
A Brit Iparszövetség (CBI) legfrissebb felmérése szerint a brit vállalati szektor cégeinek nagy többsége arról számol be, hogy a brit EU-tagság megszűnésének kilátása és különösen a megállapodás nélküli Brexit lehetősége már most negatív hatást gyakorol beruházási döntéseire.
Egyetlen jogszabály-módosító javaslat sem készült arra vonatkozóan, hogy a rendezetlen jogviszonnyal rendelkező betegeknek fizetniük kellene az ellátásokért. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az uniós rendelkezések betartása érdekében tett javaslatot arra, hogy akik a Magyarországon kiadott EU kártya terhére rosszhiszeműen és jogalap nélkül veszik igénybe külföldön az ellátást, fizessenek érte.