2018 33. lapszám

2018-33


Nobel-békedíjas elődjének művét készül felülvizsgálni Kolumbia legfiatalabb elnöke
 

Nobel-békedíjas elődjének művét készül felülvizsgálni Kolumbia legfiatalabb elnöke

Önálló utat járó politikus vagy a mentorának számító, Kolumbiát 2002 és 2010 között kemény kézzel irányító, a színfalak mögött most is meghatározó szerepet játszó Álvaro Uribe bábja? Nem szűnnek a találgatások azt követően, hogy röviddel a 42. születésnapja után beiktatták a harmadik legnépesebb, ötvenmilliós latin-amerikai ország új elnökét, Iván Duquét. Uribe nélkül a négy éve még a Washington egyik elővárosában, jól fizetett nemzetközi bankárként élő Duque nem lehetett volna a köztársaság 132 éves történetének legfiatalabb államfője.







Gender-ügy: mindig kell egy ellenség
 

Gender-ügy: mindig kell egy ellenség

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének kilencedik évére kevés olyan terület maradt, ahol nem jelent meg és kezdett saját képére formálni mindent a hatalom, most azonban oda is megérkezett a fiatal harci hév. Ez a hvg.hu heti politikai összefoglalója.


És akkor Mészáros 2Rule-jának farkát megcibálta egy macska
 

És akkor Mészáros 2Rule-jának farkát megcibálta egy macska

Tonhal - urald a világot néven dobta piacra kollekcióját egy vállalkozó, válaszul a 2Rule márkára; Jó érzékkel startolt a sportruhákat gyártó Manta is: tulajdonosa ma már 50 ezer terméket ad el, és bezsebelhette egy tekintélyes amerikai dizájnmagazin díját is. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.


























Tényleg álomfizetést kap, aki elvégez egy informatikusképző gyorstalpalót?
 

Tényleg álomfizetést kap, aki elvégez egy informatikusképző gyorstalpalót?

Tucatnyinál is több cég hirdet néhány hónapos programozói tanfolyamot. Akkora a hiány informatikusokból Magyarországon, hogy az iskolák sorra szerződnek a különböző vállalatokkal, és közvetítik a frissen végzett fejlesztőket, akiknek akár 1 millió forintos tandíjat is kell fizetniük. Cserébe szerződésben rögzítik a kezdőfizetésüket, és egy évre röghöz is kötik őket. A remek üzleti lehetőséget nemrégiben az állam is felfedezte magának.








TGM: A magyar konzervatívoknak is kampec
 

TGM: A magyar konzervatívoknak is kampec

Megszűnt Magyar Nemzet, visszaorbánosodott Hír Tv, fölszámolt Heti Válasz, átalakított Kommentár. A miniszterelnöktől és kedélyes féldiktatúrájától független jobboldal elvesztette a hangját.



















Kőbányán a Momentum csap össze a Fidesszel
 

Kőbányán a Momentum csap össze a Fidesszel

Április óta nem sok babér terem az időközi választásokon az ellenzéknek. A főváros X. kerületében a Momentum jelöltje próbálkozik, elviekben más nem, csak egy kihívója lesz a kormánypártoknak.






Még nem tudni mennyit, de idén is fizetnének nyugdíjprémiumot
 

Még nem tudni mennyit, de idén is fizetnének nyugdíjprémiumot

A Pénzügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint a kormány célja, hogy „sikeres gazdaságpolitikájának eredményeiből minden magyar ember részesülhessen”. Így amennyiben amennyiben a gazdasági növekedés lehetővé teszi, a nyugdíjasok az idei évben is számíthatnak nyugdíjprémiumra.





Mallorcára szállítják Schumachert
 

Mallorcára szállítják Schumachert

A Forma–1 hétszeres világbajnoka öt éve szenvedett síbalesetet, azóta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Eddig Olaszországban ápolta egy orvosi csapat, most a család Mallorcára költözik.



Befejezi Soros alapítványának budapesti vezetője
 

Befejezi Soros alapítványának budapesti vezetője

Pénteken bezárja budapesti irodáját a Nyílt Társadalom Intézet, de Koncz E. Katalin, az itteni irodavezető nem költözik a többiekkel Berlinbe, huszonöt év után befejezi a közös munkát Soros Györggyel.



Eltűnt egy 12 éves fiú Budapesten
 

Eltűnt egy 12 éves fiú Budapesten

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. kerületi Rendőrkapitánysága keresi a 12 éves Kodi Bernát Marcellt. Azt kérik, aki tud bármit, segítsen.


Felülvizsgálják a kémügy iratainak minősítését
 

Felülvizsgálják a kémügy iratainak minősítését

Megkezdte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) az úgynevezett kémügyben a saját minősítésű iratok minősítésének felülvizsgálatát a Legfőbb Ügyészség (LÜ) utasítására - írja csütörtöki számában a Magyar Idők.


























 

"Ne feledkezzél el szegény magyarokról…"

Ma van Nagyboldogasszony napja. Hetven éve ekkor ért véget a Mindszenty József által meghirdetett Mária-év, amelynek zárására a kommunisták mindent megtettek, amit az elején még tagadtak. Ha egy ország kormányzói így járnak el, akkor számítani és figyelmeztetni kell arra, hogy a jövőben is megteszik, amit a jelenben tagadnak.












Üzenet egykori iskolámba
 

Üzenet egykori iskolámba

Négy éve a legmagasabb állami elismerés, most pedig a legnagyobb megalázás az osztályrésze – történet a helyi önkényről.