2019 01. lapszám

2019-1

Ennio Morricone: Aggódva figyelem a visszarendeződést, ami felé Európa tart
 

Ennio Morricone: Aggódva figyelem a visszarendeződést, ami felé Európa tart

A világ szellemi elbutulása, a médiából áradó igénytelenség, ízléstelenség és ostobaság ellen szót kell emelni. Féltem Európát, féltem a civilizációs értékeket - nyilatkozta Ennio Morricone a HVG-nek 2019 januárjában. A most elhunyt világhírű zeneszerzővel akkor készült portréinterjút közöljük most újra változtatás nélkül.










Februártól indul a Magyar falu program
 

Februártól indul a Magyar falu program

Elsőként az egyházi, valamint az önkormányzatok által üzemeltett közösségi terek felújításra és létrehozásra lehet pályázni, februártól a Magyar falu program keretében - közölte budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.


Dezertált észak-koreai diplomaták egymás között
 

Dezertált észak-koreai diplomaták egymás között

Egy korábban dezertált észak-koreai diplomata arra kérte szombaton a római állomáshelyéről megszökött észak-koreai diplomatát, volt ottani ügyvivő nagykövetet, hogy ne az Egyesült Államoktól kérjen menedékjogot - amint ez ismertté vált -, hanem Dél-Koreától, ahova ő is menekült.




Péterfy Gergely: A kisördög
 

Péterfy Gergely: A kisördög

Most bosszút áll. Most neki lett mindenben igaza. A tévéből, a rádióból, az újságból az ő igazsága harsog, az ő félelmeinek ad igazat a politika, és akik eddig nevettek rajta, most gúny és megvetés tárgyai lettek.










Hadházy: Házmesterek országa vagyunk
 

Hadházy: Házmesterek országa vagyunk

Amíg nincs minden faluban legalább egy-két olyan ember, aki felvállalja, hogy ellenzéki, addig nem lehet legyőzni a Fideszt - állítja Hadházy Ákos független képviselő a Népszavának adott interjúban.






Fekete-Győr András: Ez harc
 

Fekete-Győr András: Ez harc

A Momentum elnöke szerint a Fidesz vezetői csak maguknak köszönhetik majd, ha Oroszországba kell menekülniük a dühös tömegek elől, hátrahagyva a stadionjaikat, a magángépeiket, a fánkozóikat. Fekete-Győr azt mondja, most már készek az együttműködésre azokkal, akiknek szintén a Fidesz az ellenség. Interjú.




































Hadházy Ákos: Színjáték?
 

Hadházy Ákos: Színjáték?

A mostanra kialakult feltételekkel csak színjáték lesz az európai, az önkormányzati és a parlamenti választás is. Vélemény.










Dühében hirtelen irányt váltott Orbán Viktor
 

Dühében hirtelen irányt váltott Orbán Viktor

Az év végi rendeletdömping leple alatt több ügynökséget is felállított a kormányfő a féktelen pazarlás megakadályozására, mert a korrupció mértéktelensége már a Fidesz szavazóbázisát is irritálja és erodálja – olvasható a HVG e heti számában.
















Karácsony lehet Tarlós kihívója
 

Karácsony lehet Tarlós kihívója

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke péntek este jelenti be hivatalosan, hogy elindul a fővárosi előválasztáson – tudta meg a Népszava.



























Macronék összerúgták a port a Forddal
 

Macronék összerúgták a port a Forddal

Államosítással lehet munkahelyeket menteni, és az amerikai óriás, a Ford kizárható a közbeszerzésekből – klasszikusan baloldali döntést lengetett be a francia kormány.


Belga recept munkaerőhiányra: Tárt karokkal várják a kórházak a fölöslegessé vált banki ügyintézőket
 

Belga recept munkaerőhiányra: Tárt karokkal várják a kórházak a fölöslegessé vált banki ügyintézőket

Rengeteg belga polgárnak vannak befektetései, ingatlanjai, amelyekből még a relatíve kisfizetésű emberek is nagyon kényelmes nyugdíjas éveket élhetnek meg. Tehát a bankszektor Belgiumban az egyik legsikeresebb ágazat. De a technika fejlődése, a digitalizáció miatt már a nyugdíjasok sem járnak be a bankfiókokba ügyeket intézni. Ezt megteszik a neten. Így hatalmas, jól képzett, de fölösleges munkaerő halmozódott fel a belga bankoknál.