"A mi tájainkon a tehetség részben jellem kérdése"
A mi tájainkon a tehetség részben jellem kérdése is – mondja a regényeiben történelmi korokat a mával egybevető író, Márton László.
A mi tájainkon a tehetség részben jellem kérdése is – mondja a regényeiben történelmi korokat a mával egybevető író, Márton László.
Száz évvel az első világháború vége után még mindig használhatatlan Verdun környékének egy része: a francia állam által kijelölt tilalmi zónát a fel nem robbant lőszerek, valamint a földbe jutott mérgező vegyületek teszik élhetetlenné.
A krónikus magány veszélyesebb egészségkárosító tényező lehet, mint napi 15 szál cigaretta elszívása, az elhízás vagy a mozgáshiány. Ráadásul egyre többeket érint.
A ghánaiak elkészítik, fölveszik érte a pénzt, de igazából nem értik, miféle emberek azok az európaiak, akik több ezer eurót fizetnek egy bambuszbicikliért.
Lehet, hogy a Christie's aukciósház úttörő vállalkozása nyomán sokadszorra is újra kell gondolni, mi tekinthető művészetnek.
Akár halálos áldozatai is lehetnek az egészségügyi intézmények elleni kibertámadásoknak. Ezért nem csak a betegeket, az informatikai rendszert is védeni kell a fertőzésektől.
Akkora a zaj, hogy kiabálnak otthon, ha meg akarják érteni egymást – mintha a ferihegyi reptér kifutópályája mellett élne a bugyi lakosok egy része. A probléma alapja a környékbeli sóder szállítása, a megoldás pedig az elkerülőút befejezése lenne. Ennek többször nekifutottak, de kellene hozzá 5 milliárd forint, amit a falu még sose kapott meg.
A hatékonyság jelszavával végrehajtott kapkodó létszámcsökkentés sok helyen okozhat fennakadást a központi közigazgatásban. A szakszervezeteket kész tények elé állítva építi le a kormány az állami apparátust.
A támogatásról szóló adatbázis nemrég módosult, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány egymilliárd forinttal többet kapott, mint amennyit fejlesztési programjukra jóváhagytak.
Nem igaz, hogy családokat szétültetünk - mondja a Wizz Air foglalási rendszeréről a cég alapító-vezetője, aki a HVG-nek interjúban arról is beszélt, miért nem bánja, hogy kemény vezetőnek tartják, és arról is, hogy miért nem érzi úgy, hogy - volt malévosként - ő ásta meg a Malév sírját.
Az egyik utas videózta le, ahogy valószínűleg éppen chatel valakivel, a rendőrség eljárást indított ellene.
A járat épp indult volna Londonba, az utasok már a fedélzeten voltak, amikor a légi közlekedési hatóság emberei megjelentek a repülőtéren.
A világ több ezer állatkertje közül mindössze 12-ben látható ez a majomfaj, a kölyök születése pedig igazi ritkaságnak számít.
Az V. kerületi rendőrkapitányságra vitték, ahol kihallgatták.
A férfi egyszerűen belökte a labda elé a gyereket, de végül is sikerült kivédeni a gólt.
A magyar kormány továbbra is érvénytelennek tartja a Sargentini-jelentésről szóló európai parlamenti döntést, de ettől függetlenül részt vesz az Általános Ügyek Tanácsában a hetedik cikkely szerint indult eljárás megvitatásában, és teljes körű tájékoztatást igyekszik adni minden tagállam számára – közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
"Hatalmas változás jön mindannyiunk életébe, és megrémít, hogy ez rajtam kívül senkit nem aggaszt" – mondja, nagyon kiakadt a Facebook közösségi oldalra, miközben kitalált valamit.
Hiába fizetett volna 7,5 millió forintot, a Fővárosi Törvényszék elutasította a benyújtott keresetet.
Közérdekű adat eltitkolása és bűnpártolás miatt tesznek feljelentést, mert az Emmi nem engedte, hogy a párt politikusai betekintsenek a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány tao-papírjaiba.
A közigazgatási bíróságok létrehozásával a harmadik hatalmi ág veszélyeztetettsége jelen pillanatban súlyosabb, mint az elmúlt évek vészharang-kongatásainál bármikor.
Horváth János helyi képviselő elhunyt, ezért vasárnap időközi választást tartanak a kerületben a testületi hely betöltéséért. Átadás is történt, iskolában.
A volt agrárattasé valóságos vízumgyárat működtetett, és kétszer is megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon, de a hatóságok szerint nem bizonyítható, hogy bűncselekményt követett el.
Az állam építi az új csarnokot a férfi kézilabda-Eb-re, ami azért szükséges – a már létező csarnokok kibővítésével együtt –, mert a meglévők befogadóképessége nem elég nagy, beleértve a Papp László Arénát is.
Az európai liberálisok felvették tagjaik közé Fekete-Győr András pártját.
Hszi Csin-ping elnök fogadta az amerikai diplomácia veteránját, a csaknem százéves külügyminisztert, aki kibékítette az Egyesült Államokat a kínai kommunistákkal még Mao elnök idejében.
Nem reális Itália költségvetése, amelyet visszadobott az Európai Unió – nyilatkozta Matteo Renzi, aki egy baloldali kormány élén ugyanilyen problémákkal szembesült.
A magyar kormányfő a magyarországi euró esélyeiről is beszélt.
Rossz iskolai eredmények, ágybavizelés, gondok az olvasás- és írástanulásban, úszásban, biciklizésben. Egy láthatatlan népbetegség, a megmaradt csecsemőkori reflexek rengeteg gondot okoznak gyerek- és felnőttkorban: rengeteg autizmussal, diszlexiával, diszgráfiával hiperaktivitással kezelt, diagnosztizált gyerek és szüleik keserves élete vehet fordulatot, ha ezeket leépítik. A problémára több hazai szakember kínál megoldást, egyikükkel beszélgettünk, aki épp a csoportos terápiát vizsgálja – aminek alig van eszközigénye, a közoktatásban mindenki számára könnyedén elérhetővé lehetne tenni.
A 74 milliárdos városában megszavazták a 7500 hajléktalant lakáshoz segítő adót. San Francisco, a névadója, a szegényeket segítő Szent-Ferenc szellemében támogatja a rászorulókat.
Csodálkozom, hogy meghívtak, nem is tudom, hogy kerülök ide – kezdte Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt a köztévé Ma Reggel c. műsorában. „Nagyon sok vendég van itt” – válaszolt a műsorvezető, mintha mit sem sejtene.
A Magyar Kézilabda-szövetség rendkívüli küldöttgyűlésén Kocsis Máté elnök beszélt a 2022-es magyar–szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságról, és bejelentette: Budapesten épülhet meg a tornára Európa legnagyobb kézilabdacsarnoka.
Megjelent a Szeged–csanádi egyházmegye püspöke által korábban letiltott interjú a Magyar Hangban. A püspök soha nem hallott még a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről, a NER-ről, a kritikus újságírókat pedig szellemi rabszolgának tartja.
Hiába tesz meg mindent a kormány, 2001-től 2017-ig már a 400 ezer főt is meghaladta a népességfogyás – legalábbis ez derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének Demográfiai portré 2018 című tanulmánykötetéből. A legrosszabb forgatókönyv szerint 2070-re hatmillió magyar élhet az országban. Közben az elmúlt években stagnált a születésszám, pedig a gyermekvállalási kedv növekedett.
„A Ryanair átverte a részvényeseket és kizsákmányolta a dolgozókat”- ezzel vádolja az európai légitársaságot az alabamai nyugdíjalap és a birminghami tűzoltók és rendőrök nyugdíjalapja New Yorkban.
Az orosz modul központi számítógépe újra jól működik.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF szerint nem érvényteleníti a megállapításaikat és azt, hogy bizonyítékot találtak pénzügyi visszaélésre, hogy itthon bűncselekmény hiányában megszüntették az Elios Innovatív Zrt.-vel szembeni nyomozást.
Akkor vette észre, hogy rossz irányban halad, amikor meglátta az útburkolati jeleket.
A légitársaság egyik járata nemrég a tengerbe zuhant, most felszállás közben történt baleset.
Mit keresett a német rendőrség a világ legnagyobb vagyonkezelőjénél? 5600 milliárd eurónál is nagyobb vagyont kezel a BlackRock, melynek müncheni és frankfurti irodáját lerohanták.
Nemsokára kihallgatásokkal folytatódik Semjén Zsolt helikopteres vadászatának ügye Svédországban. Egyelőre magyarországi kihallgatás nincs tervben, és még bűncselekmény gyanúja sem merült fel.
A jegybank szerint a cégek nem tettek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek.
Bele van kalkulálva a rakodók bérébe, hogy csomagokat fosztanak ki – így foglalta össze a Liszt Ferenc repülőtéren történteket egy ottani munkás.
A szeged-csanádi megyéspüspök korábban azzal az indokkal tiltotta le a beszélgetést, hogy a kérdések „nem aktuálisak”.
A német kancellár korábban bejelentette, hogy mandátuma lejárta után – vagyis 2021-ben – nem indul újra a pozícióért, de egy közvélemény-kutatás szerint sok választó szerint már korábban vissza kellene vonulnia.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság is megerősítette a hírt, a férfit pénteken hozhatják Budapestre.
Font Sándor fideszes képviselő is úgy döntött, megméretteti magát, így a tisztújításnak már politikai jelentősége is van.
Nyíltan, minden gátlás és kötöttség nélkül adott leírást egy helyi fideszes politikus arról, hogyan működhetett a Simonka-birodalom. Takács Ferenc tótkomlósi képviselő azután írt hosszú bejegyzést a Facebookon, hogy négy év nyomozás után a legfőbb ügyész Polt Péter indítványozta fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Egy felmérés szerint a kormány által preferált területen a legrosszabb a helyzet: a műszaki alapszakokon tízből négy hallgató otthagyja az egyetemet.
Az Index és a Závech Research közvélemény-kutatásából kiderült, hogy a többség nem tartja bűnözőnek ezeket az embereket, és túl kegyetlennek találja az októberben életbe lépett hajléktalantörvényt.
A Mezort Zrt.-t egy Vörös József nevű ügyvéd vette meg, aki több szállal kötődik a volt felcsúti polgármesterhez és Orbán Viktorhoz is.
Alig egy hete lépett működésbe Svájcban a „Hívj fel, ha játszani akarsz” portál. Erre a webhelyre ingyen regisztrálhatnak azok a prostituáltak, akik a svájci törvények szerint legálisan végzik a munkájukat. Vagyis adóznak és egészségbiztosítási járulékot is fizetnek.
Összességében kevés a női pilóta a világon, és kevesebbet is keresnek férfi kollégáiknál. A légitársaságok ígérik: nem lesz ez mindig így.
Jeff Sessions szerint Donald Trump kérte rá.
A Demokrata és a Magyar Krónika főszerkesztője egy róluk szóló véleménycikk után perelték be az Azonnalit.
A hitelkeret ingatlanvásárlási, ingatlanfejlesztési és hitelkiváltási célra is felhasználható.
A kormányfő veje és Szivek Norbert cégei megvették Andy Vajnától az épület tíz százalékát birtokló céget.
Érkezett egy feljelentés szexuális erőszak miatt, de kiderült, nem történt bűncselekmény.
Sok magyar hisz különböző összeesküvés-elméletekben, kiemelkedően sokan az antiszemita vagy muszlimellenes konteókban.
Egy arany-, két ezüst- és egy bronzérem. Ez a mérlege a nemrég véget ért budapesti birkózó-vb-nek. Meg 1,8 milliárd forint. 2013-ban is rendeztünk vébét, akkor elég volt kevesebb mint 330 millió.
A nyár végén a bevándorlási különadó miatt azonnali hatállyal felfüggesztették a CEU-n a regisztrált menekülteknek és menedékjogot kérőknek meghirdetett OLIve oktatási programot. Most, amikor a kormány Bécsig űzné az egyetemet, bejelentették, újraindul a program.
Az Index szerint a nagy tenisztornákra szánt pénzeket ezután nem utalják majd át a szövetségnek, hanem a sportállamtitkárság berkein belül bonyolítják az ilyen ügyeket.
Először előzte meg a Momentum az LMP-t – állapítja meg a HVG számára készített legutóbbi Medián-elemzés.
Vádbeszédében az ügyész hangsúlyozta, hogy Magyarország legnagyobb ipari és ökológiai katasztrófájáról van szó.
Az előválasztásról az a szó is eszébe jutott, hogy agyrém, azonban a 10 ezer fősnél nagyobb településen nem zárta ki, hogy a Jobbikkal is együttműködjenek.
A lap információi szerint a politikus pártja hét végi vezetőségi ülésén ismerteti döntését.
Brüsszelben meglepődtek azon, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették az Elios elleni nyomozást. A magyar kormány szerint nincs itt semmi látnivaló.
Csoknyai István és Vladan Matics közösen irányítja a jövőben a férfi kézilabda-válogatottat, a két szakember megbízatása a januári, német–dán közös rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokság végéig szól.
Természetvédők bukkantak rá a „bálnabörtönre”, helyi lapok szerint az állatokat kínai oceanáriumoknak adják el.
A rendőrség őrizetbe vette Dmitrij Ribolovjev orosz oligarchát, akinek 220 millió euróért vásárolt luxus ingatlanában, a Belle Epoque-ban házkutatást tartottak.
A kazah nép nagy fehér gyermeke mindent megpróbált, hogy Trump malmára hajtsa a vizet.
Nincs bővebb tájékoztatás, csak annyi, hogy bűncselekmény hiányában megszűnt a nyomozás.
Klubokból nőtte ki magát a Gém Klub Első Magyar Játékkiadó Kft. Alapító tulajdonosa, Aczél Zoltán svájci és német minta alapján épített üzletet a társasjátékokra. Övé volt az első társasjáték-webáruház, bevezette a családi és a partijátékokat, meghonosította a játékmesterséget. A hvg.hu-nak arról is mesélt, hogyan tudott növekedni a cége még a gazdasági válság idején is.
Az Újpest 1885 Szurkolói Klub és az UTE Baráti Kör felhívással fordult az egyesület minden szurkolójához, valamint a magyar sportbarátokhoz annak érdekében, hogy előkerüljön a labdarúgócsapat által 1930-ban megnyert, ám az 1990-es években elveszett Bajnokok Tornája-trófea.
Az Európai Bizottság és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága több tízezer névtelen bankkártyát osztott ki a migránsok között. Ez az, amit napok óta tolnak a Fidesz politikusai. A program évek óta létezik, a magyar kormány is tud róla.
Az Európai Unióban a szombat volt a fordulónap, Franciaországban a kedd. A Les Glorieuses feminista portál szerint a nők azért dolgoznak innentől számítva az év végéig ingyen, mert a férfiaknál 16,2%-kal kevesebbet keresnek az Európai Unióban. Franciaországban az eltérés 15,2%. Az évből pedig még annak 16,2, illetve 15,2 százaléka van még vissza. Így jön ki az ingyenmunka.
Miközben a CEU-t Bécsig űzik.
Akár szerződésbontás is következhet a német céggel az elektronikus jegyrendszer ügyében – derült ki a BKK vezérigazgatójának bizottsági meghallgatásán. A bevezetés időpontja totál homály, miközben Dabóczi Kálmán olyanokra hivatkozik a projekt nehézségeiről beszélve, mint az ázsiai időeltolódás, vagy a veronai buszbaleset. A projekt hibáiért ki nem mondva Vitézy Dávid korábbi BKK-vezért okolja a főváros.
Szubjektív lapajánló.
Az LMP társelnöke szerint a Fidesz támadása világos üzenet. Senki se merjen kérdéseket feltenni és ellenőrizni a kormány munkáját.
A gép kedd este nyolc után tíz perccel szállt fel Budapestről, fél órával később, 32 ezer lábas utazómagasságon, a magyar–szlovén határ felett döntöttek a pilóták a visszafordulás mellett.
Harsányi Levente és Szabó Győző a Petőfi Rádióban beszélgettek a szoptatásról. A tanács szerint ezért nem sértették meg a szoptató anyákat, de a határozat végén megjegyzik, ízléstelen volt az egész.
Emmanuel Macron már a választási kampányában megígérte: 120 ezer fővel csökkenti az „életfogytig” közszolgálati állásában lévő állami és önkormányzati hivatalnokok számát. 50 ezresre tervezi az állami intézményekben dolgozók leépítését.
A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint a nyomozás nem támasztotta alá az OLAF-jelentés megállapításait.
A szervezet szerint január óta csaknem 9 ezer gyermekkatona szabadult ki a dél-szudáni katonai táborokból, de a segélyszervezeteknek nincs elég forrásuk, hogy segítsenek nekik visszailleszkedni a társadalomba.
A La Laguna Nemzetközi Történelmi Filmfesztivál legjobb játékfilmnek járó díját nyerte el.
Határozati javaslatot nyújtott be a jobbikos Kepli Lajos, a célja az állatkísérletek teljes körű betiltása.
A sérült a jármű ütközője alá került, a tűzoltók szabadították ki.
Sportautók helyett békák álltak a rajtvonalhoz.
Pénz nincs, megszorítások vannak. A természettudományi kar dékánja belebukott ebbe.
Mondok József fia azt állította, szülei fizettek a szállásért, amikor a vadászházban aludtak.
Ha megszavazzák, a Közigazgatási Felsőbíróság elnökét március végéig megválaszthatják.
Kilenc kormánypárti „igen” és hat ellenzéki „nem” szavazat mellett minden eddiginél több pénzből gazdálkodhat a közmédia.
Tudta, hogy nem csk a tinédzser lányokat gyötrik evészavarok? A magányos 30-40 éves férfiak tipikus evéssel kapcsolatos problémája a falászavar.
Egy brit kutatás szerint van összefüggés az egyén biológiai órája és a tumor kialakulása között.
A beruházást Seszták Miklóshoz köthető cégek nyerték el, az eredetileg tervezett ár kétszereséért.
Szombathelyről Pécsre elviekben négyórás a vonatút. De nem most. Mert most 9 óráig tartott.
Ebben Örményországhoz, Iránhoz, Mianmarhoz és Észak-Koreához hasonlít Magyarország.
Az Európai Központi Bank végképp visszavonta a Pilatus bank működési engedélyét Máltán. Nem siette el a döntést: a Pilatus bank vezérét, aki Iránból érkezett az Egyesült Államokba, pénzmosással és az Irán elleni embargó megszegésével vádolják New Yorkban. Azt az oknyomozó újságírónőt, aki minderről írogatott, tavaly októberben felrobbantották Máltán.
A netes celeb figyelmezteti Fekete-Győr Andrást, ha így folytatják, olyanok lesznek, mint a Párbeszéd.
A Barca védője akkorát fejelt a busz visszapillantójába, mint anno Zidane Materazzi mellkasába.
A felcsúti fociakadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány és az azt vezető Mészáros Lőrinc sokmilliárd forintnyi közpénzről döntöttek nyilvános pályáztatás nélkül.
Facebook-oldalán jelentette be Vona Gábor, hogy aláírta Hadházy Ákos kezdeményezését, és arra kér mindenkit: hozzá hasonlóan támogassák, hogy Magyarország is csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.
A Szeged-Csanádi egyházmegye püspöke meggondolta magát, szerinte nem aktuálisak a kérdések.
És azzal kampányolnak majd, amivel Hadházy is foglalkozik: az Európai Ügyészséggel.
Néhány éve megvásárolta egy sertéstenyésztéssel foglalkozó társaság felét Kósa Lajos 82 éves anyja. Az nem világos, miből lett milliomos a nő, de most kiderült, három nagy értékű BMW-t is lízingelnek.
Elhagyta a Saint-Nazaire-i hajóépítő komplexum kikötőjét a világ első számú luxushajója. A Celebrity Edge nevet viselő tengeri jármű nem a méretei miatt rekorder. Hanem valami másért.