Gigászi offenzívába fogott Mészáros Lőrinc
A külpiacokról szeretne friss pénzt és befektetési lehetőségeket szerezni Mészáros Lőrinc, hogy tovább hizlalja a kormányzati hátszéllel, nem éppen etikusan felépített cégbirodalmát.
A külpiacokról szeretne friss pénzt és befektetési lehetőségeket szerezni Mészáros Lőrinc, hogy tovább hizlalja a kormányzati hátszéllel, nem éppen etikusan felépített cégbirodalmát.
Carlos Ghosn Nissan-vezér is megtapasztalhatta a sajátos japán igazságszolgáltatást, amely a Nyugaton megszokottnál kevesebb jogot ad a gyanúsítottaknak, és bizarr kegyetlenséggel bánik a kivégzésre várókkal.
Olyan nagy becsben tartják Svédországban Ingmar Bergmant, hogy egyes munkái bekerültek az iskolai tananyagba. A művész születésének centenáriumára készült dokumentumfilmet nemrég mutatták be a hazai mozikban.
Egyre nehezebben tud lépést tartani a technológiai fejlődéssel az emberiség. Úgy tűnik, a következő forradalmat az odázza el, hogy elfogytak az igazán forradalmi ötleteink.
Már a Szíriából történő amerikai kivonulás említésére is megindult a helyezkedés a térségben, ahol kezdik elfogadni az Asszad-rezsim túlélését és az orosz befolyás erősödését.
A negatív kritika megrázza, ha tudja is, mit rontott el, a jót viszont fenntartással kezeli Fehér Balázs Benő, a színész-rendező szerepben is bizonyított fiatal művész.
A százfős monstre állami intézmény a szittyahívők kedvében járva a keleti külkapcsolatokat is egyengetheti.
Egy hónapja zárva van – hivatalosan átmenetileg – a nemzetközi oltóközpont. Az intézmény idén lenne 60 éves. Úgy tudjuk, a nagy állami leépítéshullám miatt állították le a járványügy zászlóshajóját – pedig 5-6 embernél nem dolgozott ott több. Az egzotikus betegségek elleni védekezés a globális felmelegedés és az egzotikus utak divatja miatt egyre nagyobb jelentőséget kap.
Bodó Sándor PM-államtitkár válaszolt egy MSZP-s képviselő írásbeli kérdésére a vendégmunkások számáról, és elléggé ellentmond az Orbán Viktor által a Kormányinfón elmondottaknak.
Ők nyújtották be az egyetlen ajánlatot az NMHH pályázatára.
A férfi egy társasház udvarán esett neki a szobornak karácsonyeste.
Külön kérés nélkül.
Mészáros Lőrinc 2rule-boltjára is jutott a bojkottra felszólító matrcából az LMP-s Vágó Gábor keze által.
A pártközpont segít megmagyarázni az esetleg tanácstalan képviselőknek, miért fogadták el a „rabszolgatörvényt”, de természetesen felbukkan Soros György is.
Egyelőre nem tudni, hogy a volt felcsúti polgármester személye miatt tiltották-e meg a fényképezést.
Megvesztegetéssel gyanúsítják Franciaországban a japán olimpiai bizottság elnökét. Takeda Cunekazu a francia vizsgálóbíró szerint lefizette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság több tagját, hogy szavazzanak Tokióra.
H. Tünde előbb beismerő vallomást tett, majd visszavonta azt, azóta pedig tagadja, hogy elkövette volna a gyilkosságot, de az ügyész szerint kétség sem férhet hozzá, hogy ő volt a tettes.
A katolikus egyházfő három településen is misézni fog.
A szervezet szerint a talajban kimutatható mérgező anyagok mennyisége a határérték 28 ezerszerese.
A kémelhárítás helyettes főnöke jelentette be, hogy a kínai állampolgár mellett egy lengyelt is őrizetbe vettek. Három hónapot töltenek majd vizsgálati fogságban. Maciej Wasik csak annyit közölt az üggyel kapcsolatban, hogy a Huawei lengyelországi irodáiban házkutatásokat tartanak.
Csípője jobb oldala károsodott, fájdalmai a kezelések, műtét ellenére állandósodott. Ő az első a több mint 10 éve uralkodó nagy négyesből, aki visszavonult.
Hidvéghi Balázs két banki leányvállalatnál igazgatósági és felügyelőbizottsági tag.
Carlos Ghosnról kiderült, hogy nem fizet vagyonadót Franciaországban, mert hivatalosan Hollandiában van bejelentve.
Hárman könnyebben megsérültek, egy embert ki kellett ásni a hó alól.
Alkalmatlan és gyáva Orbán Viktort látott a Momentum elnöke a csütörtöki kétórás kormányinfón.
Sajtóhírek szerint a kínai férfi a Huawei lengyelországi részlegének egyik vezetője.
Egyelőre Bangkokban van, biztonságos helyen.
A Párbeszéd politikusának nincs ellenére, hogy kitiltsák az autókat a belvárosból, de szerinte ehhez idő kell.
A honvédelmi miniszter szerint azért az együttműködés továbbra is szoros marad.
Hiába a gondosan kialakított rejtekhely, lebukott.
Egyre kevesebben intézik ügyeiket személyesen.
A baleset egy vasúti átjáróban történt, a férfi a helyszínen meghalt.
Olcsóbban is megvehették volna a járműveket, de valamiért nem tették.
Ajtai Pétert milliomosként ismerik Békés megyében, állítja az ugytudjuk.hu.
Szebenyi István úgy gondolja, jár neki a pénz, a bíróság viszont azzal érvel, hogy nem tudott pontos nevet vagy címet mondani az elkövetőkkel kapcsolatban.
A kormánypárti lap szerint mivel eddig a munkaadók körében nem vált gyakorlattá a ledolgoztatásra vonatkozó szerződés aláíratása, nincs is ok az elégedetlenségre.
A dél-karolinai republikánus szenátor szerint nem tudnak megegyezni a kongresszus demokrata párti vezetőivel.
A nők a szülészeteken tapasztalt rossz bánásmód és erőszak miatt tiltakoznak, miután egy képviselőnő a parlamentben beszélt róla, mit kellett átélnie.
Élettársa szüleinek házánál kezdett lövöldözni.
Ügyvédje szerint ez egy szokványos nyomozati eljárás.
Michael Cohen meghallgatását a televízió is közvetíti majd.
Néhol hófúvás is lehet.
A testület szerint többek között újra kellene gondolni az OLAF feladatkörét.
Van, ahol a hideg miatt is egyre nehezebb a menekültek és a segélyszervezetek dolga.
Azt remélik, hogy ha közvetetten is, de a helyi gyerekek kérik, talán lelassítanak az autósok.
Olyan eszközöket juttatnak el nekik, amelyek sokaknak természetesek, de egy hajléktalan vagy nehéz körülmények között élőnek luxus.
Több nagyobb síparadicsomot is be kellett zárni.
A tulajdonos szeretné, ha más üzletek is követnék a példát.
Szerintük ugyanis csak arra használják őket, hogy pénzt vegyenek el a szegényektől.
A nő csak rövid ideje élt a városban, így senki nem tudta, mit tett korábban.
Ha egy héttel később menne, mint tervezik, akkor százezres tömeggel találkozni a pünkösdi zarándok idején.
Úgy tűnik, erre tényleg figyelmeztetni kell a lakosságot.
Évek óta látványosan csökken a válások száma Magyarországon, bár ez még mindig nem feltétlenül jelenti azt, hogy stabilabbá váltak a párkapcsolatok.
Egy MTA-s kutató feltérképezte a magyar kulturális elitet. Az irodalomban Nádas Péter, a színházban Alföldi Róbert, a filmben Enyedi Ildikó a lista élén.
Korábban lecserélte, de most megint megbízta Szikinger Istvánt.
Túl sok volt mostanában a „nem személyes tapasztalatról beszámoló értékelés”.
A víztisztaságért küzdő civil szervezet kapta Share jótékony sör adományát.
Papok, apácák és svájci gárdisták is futásnak erednek.
„A Forbes Magyarország újságírói maguk végzik a vagyonbecslést, amikor összeállítják a legvagyonosabb magyarok listáját.”
Baj lehetett az akciók feltételeivel és a készletmennyiséggel.
Megkapta a felszólítást, hagyja el 30 napon belül a Kúria épületét a PTI. Földes György igazgató szerint tovább harcolnak, cinikus döntésnek látja a kormány húzását, további jogi lépéseket tesznek.
Kiderült, hogy viszonylag egyszerűen át lehet jutni rajta.
„Nem akarom ezt a vezetéket, de azt sem akarom, hogy úgy tűnjön, mi, amerikaiak diktálunk. Azt szeretném, ha maguk az érintettek állnának el ettől” – nyilatkozta meglehetősen kevéssé diplomatikusan az USA berlini nagykövete a Handelsblatt portálnak. A lap értékelése szerint ha Trump komolyan akarja, megtorpedózhatja a gázvezetéket.
A külügyminiszter szerint nincs ellentmondás az elnök azonnali kivonulásról szóló bejelentése és az ezután kidolgozott feltételek között.
Szubjektív lapajánló.
A helikopter pilótája nagyon érti, amit csinál.
Az AP újságírója a miniszterelnöknek szegezte a kérdést: hiába mondta azt korábban, médiaellenszélben dolgozik, a valóság árnyaltabb.
A Publicus Intézet igazgatója a Népszavának adott interjúban beszélt a közös ellenzéki EP-listáról, és arról is, hogy lenne értelme a kormánnyal elégedetleneket felduzzasztó tömeget becsatornáznia az ellenzéknek.
A férfi már házi őrizetben volt Londonban, amikor megszökött, november óta körözték.
Dúsgazdag arabokra számított a török építőipari óriás, amely Erdogan elnök jóvoltából futott fel. A Sarot 731 luxusvillát tervezett eladni. A Disneyland stílusában épült kis kastélyok 500-600 ezer dollárba kerültek. Csakhogy lement az olaj ára, és a dúsgazdag arabok az Öbölből közölték: nem tudnak fizetni, ezért aztán befuccsolt a 200 millió dolláros üzlet.
Záporoznak az ellenzéki reakciók Orbán Viktor csütörtöki sajtótájékoztatóját követően.
Elhivatott és alkalmazkodó jelentkezőket várnak, cserébe felelősséget elismerő jövedelmet ígérnek.
Németország kulturális államtitkára személyesen nyújtotta át Georges Mandel családjának az értékes festményt, melyet a nácik azt követően szereztek meg, hogy 1940-ben elfoglalták Párizst.
A miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján a hvg.hu munkatársa is kérdezhetett. Egyet.
Csütörtöki sajtótájékoztatón, az Orbán-infón a kormányfő hosszan beszélt Soros Györgyről.
Pár éve még szenzáció lett volna a hír, de amióta emblematikus angol vagy francia hotelek, sportklubok, bortermelő gazdaságok kerülnek kínai, arab vagy orosz tulajdonosokhoz, a normális világgazdasági trend megszokott eseményeiről van szó.
A baloldali Le Nouvel Observateur derítette ki, hogy Jantal Jouanno, havi 14 700 eurós fizetést kap azért, hogy irányítsa a „Fontos közügyek megvitatására létrehozott nemzeti bizottságot”. Kissé leegyszerűsítve ezt afféle „francia nemzeti konzultációnak” is nevezhetnénk.
Finnországban a nyolcvanas évek végén indult a meg a „lakást mindenkinek” program. Ekkortájt az öt és fél milliós országban kb. húszezer hajléktalan élt az utcákon.
Elkészült a publicista programja, értesült a Magyar Hang. Aznap, amikor Karácsony Gergely sajtótájékoztatón mutatja be főpolgármesteri programját.
„30 éve szabadon.” Ilyen néven nyilvánította a kormány emlékévvé a 2019. március 15. és 2021. június 19. közötti időszakot. A létrehozott emlékbizottság húsz tagja között azonban csak hárman vannak, akiknek részük volt az eseményekben. Olyan pedig egy sincs, aki ne a mai Fidesz-táborhoz tartozna.
Ma „vele kell beérni” – üzente a Facebook-oldalán.
Több – politikai, közéleti értelemben – megdöbbentő kijelentést is tartalmazó interjút adott a Magyar Narancsnak a Jobbik szóvivője, Mirkóczki Ádám.
Fekete-Győr András az egyik decemberi tüntetésen emelt a magasba, majd dobott el egy füstgránátot. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt nyomoz az ügyben. A politikus szerint Orbánt terheli a felelősség.
A Jobbik nélkül nem fog menni. Válasz Révész Sándornak.
A veszprémi állatkerthez fordul Székely László ombudsman egy fogyatékkal élőket érintő ügy miatt – tudta meg a hvg. Az állampolgári jogok biztosa azt nehezményezi, hogy egy csoport fogyatékkal élő nem vásárolhatott kedvezményes belépőt, pedig minden hatósági igazolvánnyal rendelkeztek. A probléma azonban nem egyedi: Magyarországon a fogyatékosság önmagában nem jogosít fel kedvezményekre.
A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság szerint a szállítószalag tehet mindenről.
A Demokratikus Koalíció két politikusa, Varju László és Gréczy Zsolt ellátogattak a Várba, a Miniszterelnökség menzájára, ahol a Gundel főz Orbánra. Jótékony célra fordítják az ételt.
A Sea Watch és a Sea Eye fedélzetén összesen 49 menekült várja, hogy partot érjenek.
Vele együtt már 69 újságíró lesz a fegyházakban Törökországban.
Jól látható, hogy kezd felépülni egy fiatal, radikális, kultúrharcos, kormányközeli, a kultúrát is irányítani akaró réteg. Ezzel együtt a konzervatív professzorok, intézményvezető joggal éreznek komoly fenyegetés. Így összegezhető talán a legrövidebben a legújabb HVG-ben megjelent elemzés a Magyarságkutató Intézet (MKI) megalakításáról.
Kiderült, hogy a „bácsi” ötszörös kick-box-világbajnok.
A Párbeszéd országgyűlési képviselője az egyetemen oktatta Kubatov Gábort, a Fidesz pártigazgatóját is, négyest adott neki. A HVG hetilapnak adott portréinterjújában Tordai azt mondta, Kubatov nem puskázott. A fiatal ellenzéki politikus a házasságot részben az állami biopolitika eszközének tartja.
Szerinte azért nem, mert nem közvetlenül ő birtokolja őket.
A terület a Vöröskereszt felügyelete alá tartozik, a szervezet nem kommentálta a hírt.
Mészáros János nem először üzletel az állami közútkezelővel.
Egy helyi lap mindezt úgy értékelte, hogy mégsem akarják visszavásárolni a Mol részesedését.
A magyar Dining Guide szerint Szlovákiában kevés az igazán jó étterem, és különben is, Encs csak 20 kilométerre van a határtól.
A tárhelyszolgáltató szerint csak felfüggesztésről van szó.
A párt képviselői szerint az lenne az igazságos, ha a közétkeztetés is ugyanolyan minőségű lenne, és ugyanannyiba kerülne, mint a Miniszterelnökségen.
A KASZ a törvény aláírása után kezdett egyeztetéseket a vállalatokkal, mint mondja, „a konfliktus elkerülése érdekében”.
A Stádium 28 Kör tagjai attól tartanak, hogy a tervezett átalakítás során megszűnik az akadémia autonómiája, a kutatók pedig elmennek.
Az elemző szerint a magyar pártrendszer átalakulhat, de csak akkor, ha az ellenzék felismeri, hogy csak együtt juthatnak előre.
Az ATV a korona elhelyezéséről kérdezte Boross Pétert, aki szerint az Országház Kupolacsarnokában a Szent Korona nem kapja meg a neki járó tiszteletet.
A biztonsági szolgálatok dolgozói magasabb béreket szeretnének.
A legtöbben Bajorországot választják.
Egy majdnem tökéletes családi fotó.
A tartós betegségek listája 2009 óta nem módosult, most az "Együtt könnyebb" Női Egészségért Alapítvány közbenjárására belekerültek újabb tételek.
A szerkesztőség szerint a külügyminiszternek köszönhetően nőtt Magyarország külpolitikai mozgástere.
Időközben apja és fivére megérkezett Thaiföldre, de nem volt hajlandó találkozni velük.
Az egyik dolgozó szerint borítékokat kaptak „azbeszt” felirattal.
Pályázatában semmi nem utal arra, hogy mi történt, szerinte azért, mert a vizsgálati jegyzőkönyv "nem a realitásokat tartalmazza".
Az FKF hókotrói folyamatosan dolgoznak.
Szemerey érdekeltségei már másnap új számlákat nyitottak.
Vele és egy másik időskorú sértettel hitelt vetetett fel, internetszolgáltatást köttetett be, de tartozásait soha nem adta meg.
Mészáros Lőrinc sportszermárkája három csapattal kötött szerződést, de kettőnél még híre-hamva sincs a mezeknek.
Az MSZP volt pénztárnoka, jelenleg médiatulajdonos és baloldali kötődésű vállalkozó úgy látja, 2020 körülre vége lett volna a Szabad Földnek, többek között ezzel magyarázta, hogy eladta a lapot Mészáros Lőrincnek. Puch egy keddi beszélgetős este végén nagyon összeveszett Gulyás Márton politikai aktivistával.
A rendőrség szerint véletlen baleset történt.
A legtöbben úgy érzik, nem becsülik meg munkájukat, és hogy ennyi pénzből, mint amennyit egy hónapban kapnak, nem tudják eltartani családjukat.
Az Osztrák Posta kedden beismerte, hogy az ügyfelei feltételezett "politikai hovatartozásával" kapcsolatos adatokat gyűjtött és adott el. Az intézmény szerint viszont ebben semmi törvénytelen nincs, mivel csak marketing céllal gyűjtötték az adatokat.
Az országban az elmúlt napokban hatalmas mennyiségű hó hullott, több út is járhatatlan, és lavinaveszély is van.
Az ENSZ jelentése szerint Magyarországon több kiskorú lányt kényszerítenek szexmunkára, mint felnőtt nőt.
A Népliget és a Puskás Ferenc Stadion között pótlóbuszok közlekednek.
Nem egészen háromnegyed órás szünet után a újra engedik felszállni a repülőgépeket.
Most a Békás-tó partján tűnt fel a felirat.
Senki nem tudta, hogy a nő várandós, egészen addig, amíg vajúdni nem kezdett.
A kormányfő tavaly év végére ígérte a sajtótájékoztatót, de akkor nem lett belőle semmi.
Az Újpest FC fellebbezett, a zárt kapukat így megúszták, de még nagyobb büntetést kell fizetniük.
Az épületnek már tavaly el kellett volna készülnie, de várhatóan csak július végén lesz kész.
Úszást oktatott alsó tagozatosoknak, volt, akinek a víz alá nyomta a fejét.
Az önkiszolgáló menza nem étterem – írja a Miniszterelnökség.
Nem tetszett nekik Nagy Blanka „retorikai stílusa”.
A felcsúti Pancho Arénát is füvesítő Pharos megint jól szerepelt egy közbeszerzésen.
Baleset történt, de a 4-es 6-os újra teljes útvonalon jár.
A főszerkesztői értekezleteken elhangzott, lehet-e foglalkozni a „kábítószer-divat” jelenségéről, vagy hogy hogyan kell köszönteni Kádár Jánost születésnapja alkalmából.
Ha már ilyen jutányos áron kihoznak egy adagot a Miniszterelnökségen, lehet, hogy a krónikus pénzhiánnyal küzdő egészségügyben is hasznosak lennének.
Révész Máriusz szerint kevesebbet kellett fizetni értük, mint azt korábban gondolták.
A szakszervezetek vezetői szerint a petíciójukat pedig már háromezren írták alá.
A Flucinar N kenőcsöt a lengyel gyógyszerhatóság bejelentése alapján kezdték vizsgálni.
Dér Csaba a nyílt utcán lőtt agyon egy férfit, akinek sógora a helyi lapok szerint egy bűnszövetkezet tagja.
Kollégái szerint korrupcióval és vesztegetéssel is megvádolhatják az emberi génszerkesztéssel hírekbe került tudóst.
Kérdés, hogy most lesz-e műsorszünet, vagy rábízzák a mű eltüntetését az időjárásra.
Az utasok türelmét kérik.
Az EU azt vizsgálja, hogy betartják-e az európai munkajogi normákat az ide települt dél-koreai cégek. Brüsszel több dolgot is kifogásol a dél-koreai vállalatok európai működésében, mert a szakszervezetek jogait nem mindenütt respektálják. Dél-Korea például nem írta alá az ENSZ munkaügyi szervezetének, az ILO-nak a határozatait a kényszermunka tilalmáról.
A legtöbben idősek otthonába szeretnének bekerülni, de sokan vannak a fogyatékos személyeket gondozó intézmények listáján is.
Ilham Kadri a Solvay vegyipari konszern elnök-vezérigazgatója január elsejétől. A cégnek több mint 3000 dolgozója van, és még mindig az alapító Solvay család a legfontosabb tulajdonos.
Valaki Dávid-csillagot firkált egy plakátra, ahol Vámos Miklós és Koncz Zsuzsa látható. Vámos a közösségi oldalán reagált. „Erre nincs bocsánat” – írta.
Piros tollal tett bejegyzéssel minden iskolás találkozott, amikor megkapta a kijavított dolgozatát a tanárától a digitális korszakot megelőző időszakban. Az írószerszám most egy mozgalom jelképe és névadója lett a franciáknál.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke, Tüttő Kata, az MSZP budapesti alelnöke és Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje „Szabad Budapestet most!” címmel programbemutató sajtótájékoztatót tartott kedden a Városházán.
Több mint 50 milliárd forintot költött kommunikációra a magyar állam 2018-ban.
Az elmúlt két hónapban 52 egykori Simicska-cég indult el Mészáros Lőrinc irányába; ebből 15 már meg is érkezett a leggazdagabb magyarhoz. A többi Mészáros ügyvédjénél várja, mi lesz a sorsa.
A férfi azt gondolhatta, hogy ha már az autóért nem fizetett, a benzinért sem fog.
Egyelőre három hónapra tartóztatták le.
Édesanyja szerint a zene nagyon fontos volt a lány számára, aki épp ez Tankcsapda-koncertről tartott hazafelé, amikor a tragédia történt.
Hajnal Miklós azt mondta, legközelebb akkor hívja őt a csatorna, ha Mészáros Lőrinc vagyonosodásáról kérdezik.
Egyre többen esnek áldozatul a zord időjárásnak, szakértők szerint ráadásul a héten még több hó várható.
Első ránézésre csak egy csíkos sál, de benne van az ingázók minden dühe és elkeseredettsége.
Megbízatása csak három év múlva járt volna le.
Rahaf Mohammed al-Kunun elhagyta hotelszobáját, ahol korábban elbarikádozta magát.
Csak egy kifutópálya fog működni, a többit lezárják.
Megtalálták a módját, hogyan segítsék a kormánypártot.
A színész magángéppel érkezett, ügyvédjével az oldalán.